Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
II. FEJEZET AZ MSZMP KB TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETE - II/1. A magyarországi szociológia és a politika viszonya
gosnak, 20 s úgy t űnik, az uralmi rendet egy ideig egyáltalán nem érdekelte a tényleges magyar társadalmi helyzet megismerése, bőven megelégedtek a hangulatjelentések és/vagy a politikai rendőrség által közvetített információkkal. A hatalmon lévők meggyőződése volt, hogy – képzettségük, tapasztalatuk, kapcsolataik stb. révén – ők mint a „Párt” élcsapata jobban tudják, mi az egyes csoportok, egyének valódi érdeke, mint maguk az érintettek.21 Az, hogy a döntéshozók is hús-vér emberek meghatározott érték renddel, társadalmi, politikai tudattal, nem képezhette vizsgálat tárgyát, a hatalom birtokosai az 1956-os robbanásig úgy gondolták, hogy bármiféle közvetítés nélkül is képesek ellenőrizni, irányítani a társadalmi, gazdasági folyamatokat.22 A scientofób sztálinista tudománypolitikának megfelelően ekkor a politika mindent leuralt, a tudományos és a szakmai ismereteket a pártvezetés hatalma és tekintélye „legitimálta.” 23 A „fő tudomány” az 1950-es években a filozófia, pontosabban annak egy része, az aktuálpolitikai célokhoz igazított dialektikus és történelmi materializmus lett.24 A szociológiai kutatások folytonosságát ezekben az években intézményi szinten egyedül a Központi Statisztikai Hivatal tudta biztosítani, ahol Péter György igazgató ugyan 1948-as kinevezésétől kezdve kulcsszerepet vállalt a régi statisztikusi gárda erős megrostálásában, a KSH-ból történő eltávolításában, ám igen hamar változtatott politikáján, és már az 1953-as fordulat előtt elmozdult az igazi valóságfeltárás felé. Az általa vezetett intézmény szerepe óriási a magyar szociológia történetében: a KSH-ban több, később jelentős eredményeket elérő szociológusnak is helyet biztosított a nehéz 1950-es évtizedben. 25 A szociológiai oktatás (és kutatás) újjászervezésére csak 1956-ban történt kísérlet. Ez is elválaszthatatlan Szalai Sándortól, akit 1956 tavaszán a többi letartóztatott szociáldemokrata vezetővel együtt szabadon engedtek.26 A Belügyminisztérium vizsgálati osztálya 1956. április 9-i jelentése elismerte, hogy Szalai „ügyében a kémkedés és szervezkedés bűntette nem bizonyítható,” s 1950-ben csak azért tett beismer ő vallomást, mert „súlyosan tettleg bántalmazták”.27 Szalai ítéletét 1956. június 15-én megsemmisítették, 20Becskeházi 1992, 143–144.; Kulcsár 1972, 180., 201. 21Varga 2013, 7. 22Hegedüs 2001, 11–12. 23Szabó 1988, 10. 24Becskeházi 1992, 143–144. 25Kornai 1992, 43.; Szabari 2001a, 119–120.; Szántó 1998, 33. 26Pótó 2006, 54. 97
