Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.

I. FEJEZET TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK A SZOCIALIZMUSBAN - I/4. Az MSZMP Központi Bizottságának pártintézményei

zajló munka. Két jellegzetes pártállami intézményről van tehát szó, ame­lyek a rendszer alapításától kezdve annak bukásáig folyamatosan működ­tek, és természetesen olykor együttműködtek a Társadalomtudományi In­tézettel is. Párttörténeti Intézet A „magyar munkásmozgalom történetének kutatására és feldolgozására, forrásainak összegyűjtésére és szakszerű megőrzésére létrehozott tudomá­nyos pártintézményt” 1948 novemberében állították fel a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) létrejöttének 30. évfordulóján. Az akkor még Magyar Munkásmozgalmi Intézetként működő kutató- és kiállítóhely terv­szerűen gyűjtötte a nemzetközi munkásmozgalomra vonatkozó forrásokat, valamint a marxizmus‒ leninizmus klasszikusainak kiadványait és azok magyar fordításait.221 Els ő igazgatója Rákosi Mátyás egykori börtöntársa, a textilmunkásból lett kommunista mozgalmár Réti László lett. Kiválasz­tása mögött politikai ok húzódott meg, párthű káder volt, a történettudo­mányi kutatásokhoz nem értett, és nem is törekedett arra, hogy valódi tör­ténész legyen. 222 Az Intézet, amely hivatalosan a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztéri­umhoz tartozott és az Oktatási Tanács közvetlen irányítása alatt állt,223 ön ­álló archívummal és szakkönyvtárral rendelkezett,224 valamint külön Tu ­dományos Osztállyal is. 1948-ban összesen 21 személyt foglalkoztattak, közülük mindössze hárman voltak tudományos munkatársak. Az intéz­mény a Fő utca 1. sz. alatt működött, ahol 1948-ig a Legfelsőbb Bíróság székháza volt. 1952-ben az Intézet új, reprezentatív otthont kapott, és át­költözött a Kúria egykori épületébe a Kossuth térre.225 1950-re a munkatár ­sak száma már megközelítette a félszázat, akik közül kilencen dolgoztak a tudományos osztályon, s nagy részük az igazgatóhoz hasonlóan egykori illegális kommunista múltjának köszönhette státusát. Szakirányú történészi végzettséggel csak ketten rendelkeztek: Győrffy Sándor és Erényi Tibor. Az Intézet összesen öt osztályból állt, amelyek közül egy a tudományos 221HU-MNL-OL-M-KS 276-53.-11. A Magyar Munkásmozgalmi Intézet célkit űzései, szer­vezete és feladatai (1948. október 4.), 73.; Vass 1989, 119. 222Kerekasztal 1999, 207.; Pünkösti 2004, 52.; Romsics 2011, 370–371. 223HU-MNL-OL-M-KS 276-53.-11. Jegyz őkönyv a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizott­ságának 1948. október 7-i üléséről, 4. 224Vass 1989, 119. 225B. Kádár 2019, 11., 14.; Pünkösti 2004, 306.; HU-MNL-OL-M-KS 276-53.-11. A Magyar Munkásmozgalmi Intézet célkitűzései, szervezete és feladatai (1948. október 4.), 74. 71

Next

/
Thumbnails
Contents