Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
IV. FEJEZET KUTATÁSI PROGRAMOK ÉS A DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉS GYAKORLATA - IV/1. A munkás-kutatás
ám ez szétforgácsolta a meglévő támogatási összegeket. Miközben a nagyobb vidéki városokban sorra kezdtek épülni a drága, „komplex” művelődési otthonok a munkások közművelődésének elősegítésére, addig az általános iskolák sokszor kénytelenek voltak szükségtantermeket létrehozni, a pedagógusok fizetésemelésére szánt pénzeket pedig új színházakra költötték el. 160 A lakásszövetkezetek terén azonban történt némi fejlődés. Megújították alapszabályaikat, lehetővé vált a társtulajdonosok – főleg a nők – tagként történő felvétele, megnőtt az egyes helyeken eldönthető kérdések köre és súlya, a korábbi tanácsi lakóbizottságok helyett szövetkezeti házbizottságok alakultak. Ugyanakkor a szakigazgatási szervek késlekedése miatt sok szövetkezet nem tudott megalakulni, a tanácsok pedig sokszor nem biztosították a szövetkezetek működéséhez szükséges feltételeket (irodákat, műhelyeket, raktárakat, berendezéseket stb.).161 A lakásépítkezések felgyorsultak a hetvenes években. A hatvanas évtized mellett ez volt a másik olyan dekád, amikor az állami lakáskivitelezés súlya meghaladta a nem állami építkezéseket. A vállalatok ebben kevésbé vettek részt, hiába ösztönözték lakásépítkezésekre őket a pártszervek, ezt anyagi lehetőségeik nem tették lehetővé, így a tervezettnél sokkal kevesebb vállalati bérlakást adtak át. 1975 végére tehát továbbra is jelentős maradt a lakáshiány, amit fokozott, hogy ekkor léptek házasulandó korba a Ratkó-korszak gyermekei.162 Ráa dásul ellentmondásba is kerültek egymással a pártdokumentumok: miközben népesedéspolitikai okokból hangsúlyozták, hogy a több gyermek vállalását megkönnyítő nagyobb lakásokra volna szükség,163 máshol inkább a lakások számának minél gyorsabb növelését irányozták elő. A gyakorlatban ez a mennyiségi szemlélet mindig felülírta a demográfiai szempontokat. 1978-ban leghamarabb 1990-re várták a mennyiségi lakáshiány meg szűnését, vagyis a három- és többgyermekes családok számára a megfelelő otthonok állami kialakítását kitolták erre a távoli időre.164 Hivatalosan min denkinek ugyanolyan esélyei voltak önálló otthonteremtésre, de a valóságban az állam csak a városi lakásépítéseket támogatta, a vidéki beruházásokat 160Kardos 2007, 132–133. Természetesen a színházak számának növekedése önmagában pozitív volt, az már kevésbé, hogy a romló gazdasági helyzet miatt egyre többen kényszerültek pluszmunkákat vállalni szabadidejükben, emiatt a rendszeres színházlátogatás sokak számára elérhetetlenné vált. Székely 2016, 169–170. 161MSZMP 1978, 753–754. 162Kocsis 2009, 136., 158., 163. 163Lásd például MSZMP 1978, 755. 164Kocsis 2009, 163., 170. 271
