Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
IV. FEJEZET KUTATÁSI PROGRAMOK ÉS A DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉS GYAKORLATA - IV/1. A munkás-kutatás
Az 1970-es dokumentum még csak érintette a „munkásság” fogalmának problémáját, mondván, hogy arról a többi „baráti” országban is vita zajlik, s hogy a „társadalomban [...] végbement és végbemenő változások indokolják, hogy [...] a szocializmus jelenlegi viszonyait figyelembe véve sor kerüljön a munkásosztály fogalmának pontosabbá tételére.” Az 1974-es pártanyag viszont kijelentette, hogy a munkássághoz tartoznak az állami iparban, mezőgazdaságban, erdő- és vízgazdálkodásban, a szállítás, hírközlés, kereskedelem és szolgáltatások, továbbá az egészségügyi, kulturális ellátás „és más nem termelő területen foglalkoztatott” fizikai munkások. Az irányelvek 1973-as tervezete még a munkásság részének tekintette „a mezőgazdasági szövetkezetekben alkalmazott fizikai dolgozókat” és a nem mezőgazdasági tsz-ek termelő tagjait és fizikai dolgozóit is, ez azonban a végleges szövegbe már nem került be. (Ennek több oka is lehet, de minden bizonnyal a hetvenes évek első felében indított, sikeres termelőszövetkezetek ellen indított kampány, illetve a nehézipari lobbi befolyása is szerepet játszott ebben.) Ide sorolta viszont az állásfoglalás a vállalatok, az ipari, szolgáltatói, fogyasztási szövetkezetek művezetőit, technikusait és termelésirányítóit, valamint azokat, akik „korábban munkások voltak, és jelenleg a politikai, állami, gazdasági, kulturális élet posztjain dolgoznak.”131 (Ez a kitétel nem sokkal az irányelvek 1974. márciusi elfogadása előtt került be a dokumentumba, mert sem az 1974. január 15-i, sem a február 20-i javaslatban nem szerepelt!)132 Vagyis a szöveg készít ői figyelmen kívül hagyták Blaskovits János nézeteit, aki szerint egyrészt a termelőmunka fontos kritérium a fogalom tisztázása során, másrészt a politikai, gazdasági vezetők már nem sorolandók a munkássághoz. A pártelit tehát egy jóval szélesebb „munkásosztály”-definícióval élt, melyhez – saját legitimációs igényei miatt – önmagát is hozzásorolta. „Hivatalosan” igazolták tehát, hogy valóban a „munkásosztály” a társadalom „vezető ereje”, hiszen kijelentették, hogy mindent egybevéve „jelenleg mintegy három és fél millió fő” számít munkásnak. 133 Az 1970-es állásfoglalás alig foglalkozott a munkásnőkkel, holott a kevés óvoda, iskolai napközi, illetve a gyermekek eltartási költségei kapcsán 131MSZMP 1974, 462–463.; MSZMP 1978, 664.; HU-MNL-OL-M-KS 288-5.-621. El őterjesztés a Politikai Bizottságnak (1973. szeptember 12.), 38. 132HU-MNL-OL-M-KS 288-5.-629. A munkásosztály társadalmi szerepének fejlesztésér ől, helyzetének további javításáról (Irányelvek, 1974. január 15.), 43–45.; HU-MNL-OL-MKS 288-7.-447. A Központi Bizottság irányelvei a munkásosztály társadalmi szerepének fejlesztéséről, helyzetének további javításáról (Javaslat, 1974. február 20.), 5–7. 133Majtényi 2018, 130. 261
