Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
IV. FEJEZET KUTATÁSI PROGRAMOK ÉS A DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉS GYAKORLATA - IV/1. A munkás-kutatás
között érezhető, hogy az előbbi még a reformidőszak zenitjén, az utóbbi viszont már a „konzervatív félfordulat” tetőpontján keletkezett. Az 1970-es anyag magáról a munkás-rétegről is kritikusan szólt bizonyos helyeken (például a csökkenő munkafegyelem kapcsán), de ezekért elsősorban a rossz munkaszervezést, a vállalatvezetést, sőt a pártszerveket tette felelőssé. Még olyan tabutéma is bekerült a szövegbe (igaz, idézőjelben), mint a gyáron belüli „munkanélküliség”, ami más következmények mellett a termelés csökkenésének irányába is hatott az anyag szerint. Ilyesmit hiába keresnénk az 1974-es dokumentumban, ott inkább arra helyezték a hangsúlyt, hogy a nagyvállalatokat sokkal fontosabb támogatni, mint a kis-, közép-, illetve a szövetkezeti üzemeket. Nem véletlenül, az egész anyagon érezhető a nehézipari lobbi és a munkásszármazású vezetők befolyása, akiknek jelentős része nem akart alkalmazkodni a gazdasági reform során megváltozott követelményekhez, hiszen ehhez új, szakszerű ismereteket kellett volna elsajátítaniuk. Ezek az emberek megingott pozíciójukat „a munkásosztály vezető szerepe újbóli megerősítésének jelszavával” igyekeztek megerősíteni. Emiatt az 1974-es szöveg több helyén is megtalálhatjuk azokat a javaslatokat, amelyek elsősorban a nagyüzemi munkásság helyzetét kívánják minél hamarabb megjavítani.128 Fontos különbség volt a két dokumentum között az is, hogy az 1974-es állásfoglalás hangsúlyozta, miszerint a kultúrában, a művelődés területén „felerősödtek bizonyos kispolgári tendenciák”, az 1970-es anyag erről említést sem tett.129 Feltűnő különbség volt továbbá a két anyag között, hogy az 1970-es dokumentum még csak egy bekezdést szentelt az „üzemi demokráciának”, amit egyébként a dolgozók nem tartottak jónak, mert úgy érezték, hogy „a gazdasági vezetők nem vonják be őket kellően a döntések alakításába.” Az 1974-es anyag már csaknem két oldalon foglalkozott a kérdéssel. Elítélte, hogy a gyárak közvetlen fórumain, így a termelési tanácskozásokon, munkaértekezleteken is csak formálisan kérték ki a munkások véleményét, ami már régóta probléma volt. Az új állásfoglalás javasolta, hogy fejlesszék tovább az ún. Vállalati Felügyelő Bizottságokat, illetve felvetette azt is, hogy modernizáltabb formában újjá lehetne éleszteni az 1944 és 1948 között működött üzemi bizottságokat is. Kimondták még, hogy meg kell teremteni a szakszervezeti jogképviselet intézményét, hogy a vezetőkkel való vitákban, perekben objektíven legyen képviselve a fizikai dolgozók ügye. 130 128Vö. Földes 2018, 132. 129MSZMP 1974, 464–465.; MSZMP 1978, 672–674., 676. 130MSZMP 1974, 463.; MSZMP 1978, 668–671.; Pap 2015, 145–146., 148. 260
