Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
III. FEJEZET AZ INTÉZET RÉSZVÉTELE AZ IDEOLÓGIAI ÉS PROPAGANDAMUNKÁBAN - III/2. Kísérlet az ideológiai oktatás korszerűsítésére
eszmét „izmussá” merevítette, hatalmi eszközévé tette, s ez ellen csak úgy lehetne harcolni, ha folyamatosan újra lehetne definiálni a marxizmust. 64 A magyarországi kommunista uralmi rend azonban éppen ennek az újradefiniálásnak a lehetőségét akadályozta meg. A „konzervatív félfordulat” véget vetett a „marxista reneszánsz” kezdeményezéseinek. Az aczéli kultúrpolitika igyekezett olyan képet festeni az 1971-ben elhunyt Lukács Györgyről, mintha ő nem a rendszer kritikusa, hanem a mindenkori kommunista párt hűséges katonája lett volna, és a tanítványai voltak azok, akik megtagadták mesterüket. 1973 májusában mind a „Lukács-iskola” (Márkus György, Márkus Mária, Heller Ágnes, Vajda Mihály), mind a „Lukácsóvoda” (Bence György, Kis János) prominens tagjai elvesztették állásaikat. Az elkövetkező években a meghurcolt filozófusok vagy emigráltak (Heller, Márkusék és Fehér Ferenc), vagy ellenzéki mozgalmakhoz csatlakoztak. Ezzel gyakorlatilag nem maradt esély arra, hogy a hazai „hivatalos marxizmus” megújulhasson, a partvonalon kívülre került filozófusok csakhamar szakítottak magával a marxista filozófiával is (például Vajda Mihály). A magyar filozófiai életben is a szociológiához hasonló folyamatok mentek végbe: az általánosabb jellegű, a hivatalos ideológiával konfliktusba keveredhető filozófiák helyett az ideológiai mozgásoknak kevésbé kitett részdiszciplínák (filozófiatörténet, matematikaelmélet, nyelvfilozófia, jogfilozófia stb.) kerültek előtérbe.65 Ami az oktatást illeti, az ideológiai tárgyakkal foglalkozó tanszékek általában nem voltak hajlandók tudomást venni a budapesti iskola eredményeiről, azaz vagy elhallgatták vagy igazságtalanul kritizálták Lukács György és tanítványainak műveit. A tudományos szocializmus oktatásánál nem alakultak ki tudományos szabványok, nem jött létre sajátos fogalmi apparátus, de még abban sem született konszenzus, hogy mi is a tudományos szocializmus tárgya. A „tud. szocot” oktatók általában a történettudomány felé tájékozódtak, a publikációik döntő többsége helytörténeti, munkásmozgalom-történeti témában íródott, ami jellemző maradt azután is, hogy 1978-ban a tudományos szocializmus tantárgy mellé bevezették A magyar munkásmozgalom története cím ű képzést. A legitimációs válságot az ideológiai tárgyak tanárai is érzékelték, de a hetvenes években úgy gondolták, hogy a problémák mögött csupán oktatásmódszertani hiányosságok húzódnak meg, tehát a pedagógia reformálását sürgették. Megoldás lehetett volna, ha az ideológiai képzés nyit a nyolcvanas évek elejétől Magyarorszá-64Csizmadia 1995, 100., 108–109., 111–112. 65Csizmadia 1995, 65.; Hanák 1979, 172., 177–180.; Lugosi 2015, 30–33.; Révész 1997, 196., 198–199. 218
