Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
III. FEJEZET AZ INTÉZET RÉSZVÉTELE AZ IDEOLÓGIAI ÉS PROPAGANDAMUNKÁBAN - III/1. Az új gazdasági mechanizmus propagálása
például hatásosan érvelt amellett, hogy az új mechanizmusban meg fog szűnni a nagykereskedelmi vállalatok fölösleges gyámkodása, az „áru- és pénzviszonyok tágabb érvényesülése fényt fog vetni minden gazdasági tevékenység kifizetődő vagy ráfizetéses voltára.” A kereskedelmi közgazdász volt a történet ingadozó, az új jelenségektől tartózkodó szereplője. Ő bizonytalan volt, hogy a jövőben miként fog érvényesülni a népgazdasági érdek parancsok, közvetlen utasítások nélkül. Az ipari lobbista erre kifejtette, hogy az ember sem úgy sétál, hogy minden egyes lépés előtt utasítást ad a testének, a feltételes reflexeknek köszönhetően erre nincs szükség. Ugyanígy felesleges, hogy a gazdasági vezetés minden konkrét termelési magatartásra utasítást adjon. A társadalomban is vannak „feltételes reflexek”, csak ezeket „tipikus reagálásoknak” hívják, s a reform alatt a vállalatok az anyagi érdekeltség és a szabályozott piac együttes hatásának köszönhetően fogják tudni, hogy mit érdemes termelni. S az ipari közgazdász még arra is felhívta vitapartnere figyelmét, hogy azért sem célszerű továbbra is ragaszkodni a túlcentralizált gazdaságirányításhoz, mert elveszti „munkakedvét, önállóságát [...] az a vállalat, amelynek mindent a szájába rágnak. [...] Mennyivel szebb dolog az, ha valaki nemcsak teljesíthet egy feladatot, hanem ő tűzheti is ki!” Vagyis érdemes növelni a vállalati önállóságot. Természe tesen a kereskedelmi közgazdász hangot adott annak a félelmének is, hogy az új mechanizmus alatt visszatérhet valamelyest a kapitalizmus, hiszen folyton csak olyan fogalmakat hall, amelyeket húsz éve leírni sem nagyon mertek Magyarországon: vállalkozás és piac, árutermelés és értéktörvény, érdekeltség és kockázat. Az ipari lobbistának persze erre szintén volt válasza, mondván, hogy az „árutermelésnek nem feltétele a termelési eszközök tőkés magántulajdona. [...] Nem az árutermeléstől kell megszabadítani a társadalmakat, hanem a tőkés termelési viszonyoktól.”23 Nem tudni, hogy ennek a hu morosan, könnyeden megírt kis írásnak végül mi lett a sorsa, talán valamelyik országos megjelenésű lapba szánhatták. 1968. január elsején Magyarországon egy időre véget ért a klasszikus szocialista parancsuralmi gazdaság kora, helyét egy sajátos, hibrid gazdaságirányítási rendszer vette át.24 Az átlagpolgár természetesen el őször nem sok mindent tapasztalt a beharangozott új rendszerből, a változások csak később kezdtek érezhetővé válni a mindennapi életben, főleg a kiegészítő jövedelemszerzési lehetőségek bővülése miatt.25 Az értelmiség jelent ős 23HU-MNL-OL-M-KS 904-2.-42. „Gazdasági reformunk és a közvélemény”. Párbeszéd a szocialista piacgazdaságról. 24Kornai 2004, 54. 25Valuch 2008, 85–86. 204
