Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
III. FEJEZET AZ INTÉZET RÉSZVÉTELE AZ IDEOLÓGIAI ÉS PROPAGANDAMUNKÁBAN - III/1. Az új gazdasági mechanizmus propagálása
III. FEJEZET AZ INTÉZET RÉSZVÉTELE AZ IDEOLÓGIAI ÉS PROPAGANDAMUNKÁBAN III/1. Az új gazdasági mechanizmus propagálása Egy 2008-ban publikált tanulmánykötetben az alábbi sorokat olvashatjuk: „1968-ra érlelődött meg a helyzet, akkorra állt be a legfelsőbb politika szintjén az az egyensúly, ami előfeltétele volt annak, hogy a társadalom felé meg lehessen hirdetni a reformokat. [...] ’68 szilveszterén sok Budapesten ünneplő azon kívül, hogy boldog újévet kívánt egymásnak a körúton, »Boldog Új Mechanizmussal« is köszöntötte egymást. A ’68-as reformok elindulásakor a társadalmi fogadtatás hihetetlenül jó volt.”1 Egy másik, 2014-ben megjelent szöveg szerint azonban „ A reform szükségességében a többség általában egyetértett, de a részleteket illetően az érzelmek és érdekek igen eltérőek voltak. [...] Réteghelyzettől függetlenül sokan attól tartottak, hogy az új gazdasági mechanizmus bevezetése életszínvonal-csökkenéshez és munkanélküliséghez vezet. [...] A két évtizede szocializmusra indoktrinált rétegek a piaci hatások erősödésében túl sok spontaneitást láttak [...] A középszintű vállalatvezetők többsége pedig a kockázattól és a felelősségvállalástól félt, biztonságosabbnak látta a stabilitást és a korábbi eszmék integritását.” 2 Az első citátum Szórádi Sándor tanulmányából, a második Kalmár Melinda könyvéből származik. Ez a két, egymástól eltérő idézet is tanúsítja, mennyire különböző lehet annak a megítélése, hogy miként fogadta a magyar társadalom az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmust. A politikai vezetés egy része azonban tisztában volt azzal, hogy a hivatalos hangulatjelentésekben leírtak ellenére a társadalom jelentős része egyáltalán nem lelkesedett az új gazdaságirányítási rendszerért. A lakosságot az immár két évtizede irányító kommunista vezetők az eltelt húsz év alatt – döntően erőszakkal – rákényszerítették, hogy fogadják el az állami tulajdon magasabbrendűségét a magántulajdonnal szemben, s preferálják a központosított, merev tervgazdálkodást a versenyre épülő kapitalizmus helyett. Ám miután az 1960-as évek elejére kiderült, hogy a szocialista termelés 1 Szórádi 2008, 267. 2 Kalmár 2014, 246–247. 197
