Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.

II. FEJEZET AZ MSZMP KB TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETE - II/5. A Társadalomtudományi Intézet 1974 és 1980 között

ban egyre kevesebbet járt be a Benczúr utcába, státusz szerint ott dolgozott, de idővel elkopott a szerepe.297 Végül 1980. május 1-t ől a Külügyminiszté­rium állományába került át,298 innent ől kezdve néhány évig átmenetileg nem létezett a II. számú igazgatóhelyettesi státusz. Halay Tibor igazgatóhelyettes mellett az intézeti titkár, Guba László képviselte még a folytonosságot az intézet története során. A közgazdász végzettségű Guba eredetileg kutatóként került a TTI-be még 1967-ben,299 a tanácsokkal foglalkozó csoportban a függetlenített funkcionáriusok hely­zetéről és szerepéről készített elemzést 1970-ben, majd az Állam és demok­rácia témacsoport tagjaként az üzemi demokrácia kérdésével foglalko­zott.300 1974-ben már tudományos osztályvezet ő besorolásban dolgozott,301 de igazából nem is annyira szociológusként, mint inkább szervezőként, háttéremberként találta meg alkatának megfelelő hivatását.302 1977 körül lett intézeti titkár, miután először ideiglenesen, majd állandó jelleggel át­vette az addigi titkár, Havas Péter feladatait.303 Hatáskörét fokozatosan ala ­kította ki, csendben bővítette. A visszaemlékezések szerint tisztességes, jól dolgozó munkatárs volt, az intézet egyik központi figurája, aki sokszor te­hermentesítette az igazgatókat.304 Intézeti titkárként Gubának sokrét ű fel­adatai voltak: szervezte az intézet belső munkarendjét, foglalkozott a sze­mélyi ügyek adminisztrációjával, előkészítette az ösztöndíjakkal, nyelvtanulással kapcsolatos javaslatokat, szétosztotta a gépelési megbízá­sokat, biztosította a rendezvényekről/konferenciákról szóló sajtóközlemé­nyek megjelenését stb. 305 297HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-56. Nagy László feljegyzése Lakos Sándornak (1980. január 9.), 100., valamint a szerző interjúja Gazsó Ferenccel, 2016. február 15. (A szerző tulajdo­nában). 298HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-25. Emlékeztet ő az 1980. május 14-i csoportvezetői ülésről (1980. május 15.). 299A szerz ő interjúja Kovách Imrével, 2015. április 21. (A szerző tulajdonában). 300HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-14. A Társadalomtudományi Intézet témacsoportjainak 1970/71/72. évi kiadványterve a beérkezett „Megbízás”-ok alapján (állandó munkatár­sak, 1970. május), 328. és Állam és demokrácia témacsoport. Rendezvénynaptár 1971. szept. 30 – 1972. március 31-ig (1971. szeptember 27.), 335. 301Uo. Javaslat, tudományos és ügyintéz ői besorolások az MSZMP KB Társadalomtudo­mányi Intézetében (1974. február), 177. 302Egyszer ő mondta, hogy nem érez magában elég kitartást az elmélyült tudományos mun­kához, ezért kollégáival ellentétben inkább az adminisztratív teendők felé fordult. Dö­mény Zsuzsa és Kerekes György közlése. (Mindkettő a szerző tulajdonában). 303HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-26. Emlékeztet ő a június 22-i csoportvezetői értekezletről (1977. június 27.), 41. 304A szerz ő interjúja Kerekes Györggyel, 2013. szeptember 12. és Dömény Zsuzsával, 2013. október 21. (Mindkettő a szerző tulajdonában). 143

Next

/
Thumbnails
Contents