Rácz György: A Jáki Apátság és kegyurai a középkorban (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 1.

A Ják nemzetség és monostoralapításai

Csépán halálával, úgy tűnik, a Rába balparti Ebed-fiakra kellett volna, hogy szálljon, de a Kőszegiek hamarosan elfoglalták (1319-ben Kakas Miklós itt keltez), akiknek végül a Jákok egyik csoportjával sikerült megegyezniük, így törvényesen is urai lettek a várnak. 1329-ben ugyanis a vasvári káptalan előtt néhai Kőszegi Miklós nádor fia Kakas Miklós Uraj és a két Nick Rába melletti öröklött birtokát (tres possessiones suas hereditarias

) Rohonc váráért

és faluért cserébe átengedte bizonyos Ják nembéli nemeseknek. A Jákok ezzel lényegében saját birtokaikat kapták meg saját birtokaikért cserébe, ezáltal a Kőszegiek több évtizedes jogtalan birtokszerzését kénytelenek voltak elismerni. Az üzlet ugyanis számukra nem volt éppen méltányos. Uraj, mint láttuk, II. András adománya volt, és Ják nembeli Ebed fiainak földjére Kőszegi Henrik jogtalanul telepített Újfalu néven falut. Nicket pedig IV. Bélától kapták bírói ítélettel mint Miskolc nembeli Panyittól elvett birtokot. Utóbbi egyik Laknick nevű (mai Répcelak) részét Kőszegi Henrik fiai még 1284 előtt elfoglalták, és az 1329-es csere után is náluk maradt, majd királyi kézre háramlott, amint egy 1358-as oklevélből megtudjuk.163

Végül a Táti

kával kapcsolatos eseményeket is úgy értelmezhetjük, mint Márton ispán utódainak kétségbeesett kapkodását vár birtoklása után, hiszen a 13. századi versenyfutásban már ez volt az értékmérő és nem a monostor. A nemzetség főágának egykori pompáját azonban ma is hirdeti a jáki dombon álló, páratlan művészeti értékű monostortemplom. 163Rohonc és Nick: Urk. Burg. II. 207–208. (295. sz.), 241–242. (351. sz.), III. 122–123. (234.

sz.), 129–130. (245. sz.); az 1329-i csere: HU-MNL-OL-DF 209131. – GYMSMLS 4630, Niczky cs. lt. 28. – Urk. Burg. IV. 54–56. (111–112. sz.); 1358: HU-MNL-OL-DF 209172. – GYMSMLS 4671, Niczky cs. lt. 69. – Közlése: HO IV. 141. (1328-i keltezéssel). Vö. Engel 1996, II. 401–402.

73