Takács Imre: Az Árpád-házi királyok pecsétjei (Corpus sigillorum hungariae mediaevalis 1. Budapest, 2012)

Bevezetés

nos tipológiai ismertetésére az MTA Művészettörténeti Intézetében fellelhető másolatok alapján.29

Kétségtelen, hogy a rendszeres művészettörténeti feldolgozást az emlékek szokatlanul nagy tömege mellett az autopszia nehézségei, a tárolás körülményeiből és a levéltárak szigorú őrzési és állagvédelmi szabályaiból fakadó akadályok is hátráltatták. A pecsétek oklevelek alján függő „eredeti” példányai érthető módon féltő és gondos őrizet alatt, a kutatók számára is nehezen megközelíthető levéltári raktárakban rejtőznek, s az azokhoz könnyebben hozzájutó kezelőiknek a legritkább esetben voltak a pecséteket, mint művészeti alkotásokat tekintetbe vevő szempontjaik. Ezért állt elő az a szokatlan helyzet, hogy az Országos Levéltár 1889-ben megjelent első pecsétmutatójának30 használhatósága ellenére nem a tárgyak pótolhatatlan eredetisége, a minőséggel való közvetlen találkozás élménye, hanem a 20. század eleje óta készülő másolat- és fényképgyűjtemények teremtették meg a módszeres művészettörténeti pecsétkutatás alapjait.

A másolatgyűjtemények a levonatkészítés és öntés folyamatában keletkezett felületi és anyagminőségi változások ellenére is áttörést tudtak hozni a tárgytípus tanulmányozásában és művészettörténeti publikálásában.31 Az 1960-as és 1970-es években felgyorsuló gyűjtőmunka és másolatgyűjtemény-fejlesztés teremtette meg az alapját több tanulmány mellett az eddig megjelent két leíró katalógus elkészítésének is, magában hordozva c módszer minden előnytelen következményét.32 A kettős keresztes címerábrával egyesített töviskoszorú, mint jelentéshordozó jelvény művészet- történeti értelmezése egy 13. századi uralkodói pecsétcsoporton a késői Árpád-kor uralmi reprezentációjának bizánci eredetű komponenseire,33 Mária királynő (1382-1395) felségpecsétjének elemzése pedig a magyar Anjou udvari művészet sorozattermelésére, az ere29 Bodor 2001, 1-20.

30 Csánki 1889.

31 Az eleinte gipszből készült öntvénymásolat-gyűjtemények kialakításában az MTA Tört. Bizottsága járt elöl jó példával. A magyar királyok pecsétjeiről készült levonatok a Magyar Országos Levéltárba, a róluk készült fényképek az ELTE Bölcsészettudományi Karának Történeti Segédtudományok Tanszékére kerültek. A munka folytatására később két intézmény, a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatócsoportja kapcsolódott be. Sunkó 2006.

32 Főpapi pecsétek; Takács 1992.

33 Mindenekelőtt V. István (1270-1272) rövid ideig használt pecsétjéről, majd a fiának, IV. Lászlónak több pecsétjéről, valamint a dinasztia utolsó királyának, III. Andrásnak felségpecsétjeiről van szó. A korona és a kereszt sajátos, egyesített motívumára és az V. István korában hozzá tartozó értelmező feliratra Kumorovitz Lajos Bernát hívta fel a figyelmet: Kumorovitz 1942b, 18. Ennek nyomán a motívum eszme- és művészettörténeti összefüggéseiről részletesen: Kovács 1984, 407-423.

detiség és sokszorosítás középkori formáira, szöveghátterére és francia udvari kapcsolatára hívta fel a figyelmet.34 A zágrábi káptalan templomfelajánlást ábrázoló pecsétje illetve a hozzá tartozó királyi adományozó levél szövegének értelmezése egy ikonográfiái formula magyarországi történetének megismeréséhez járult hozzá.35 Hasonlóképpen főként ikonográfiái tanulságok levonását tette lehetővé a nagyszombati városi pecsét körüli diskurzus,36 valamint az esztergomi káptalan nagypecsétjének datálása és képi értelmezése körül kibontakozott tudományos vita.37 Az utóbbi esetben abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a királyi pecsétektől eltérően nemcsak sérült felületű viaszlenyomatok, vagy még inkább elmosódott felületű másolataikról kellett véleményt alkotni, hanem magáról a fémből készült, „eredeti” ötvösműről, a pecsétnyomóról, mint egyedi műalkotásról. Ugyanebben a szerencsében volt részük a pannonhalmi bencés apátság 13. századi pecsétnyomójának stílustörténeti helyét és ikonográfiáját az 1980-as évek óta vizsgáló kutatóknak is.38

Bizonyos, hogy' a középkori pecsétek időben viszonylag nagy' kiterjedésű, jól kronologizálható és részeiben egymásra utaló képláncolata, George Kubier szavával élve szekvenciája,39 jó támpontot nyújt az általános művészettörténeti folyamatok megismeréséhez és modellezéséhez, a sorozaton kívüli, elszigetelt alkotások interpretációjához, kronológiai helyzetük megvilágításához is. A képtörténeti és stílustörténeti összefüggések feltárása nem egy esetben hiányzó láncszemek megragadását is lehetővé teszik a sorozaton belül, s azon kívül. Arra, hogy' a középkori pecsétek a magyar művészettörténet-írás számára is helyettesítő emlékek lehetnek, Gerevich Tibor figy'elt fel - nyilvánvalóan a német és osztrák kutatás hatására, illetve azok párhuzamaként.40 Az elpusztult monumentális alkotások jellegére, minőségére, az időben zajló ízlés- és stílusváltozások folyamatára vagy egyes speciális képi formák fejlődéstörténetére lehet következtetni segítségükkel. Gerevich az Árpád-kori művészet monográfiájában így fogalmazott: a pecsétek „kicsiben végigjárják a nagy- plasztika útját”.41 *

34 Marosi 1982, 3-22.

35 Takács 1989, 20-25.

36 Takács 1997, 69-81; Kovácsi. 1998, 339-351.

37 Takács I.: Az esztergomi székeskáptalan nagyobb pecsétnyomója. In: Pannónia Repia, 297, kát. V-7;

Takács 2001, 77-85; Solymosi 2004, 20-24.

3S Sólymos 1981, 136-138; Marosi 1981, 138-139; Takács L:

A pannonhalmi konvent oklevele pecsétjével. In: Paradisum plantavit, 100-101, 115-116.

39 Vö. Kubier 1962.

40 Erre vonatkozólag Id. Kieslinper 1927, 32skk.; Erben 1931; Gall 1959, 33-34.

41 Gerevich 1938, 209. A nagyszobrászat és a pecsétplasztika

kapcsolatának kifejtéséhez a korábbi irodalomból mindenekelőtt: Pinder 1911; vö. Nolle 1925, 329-240.

12