Á. Varga László (szerk.): Az 1918-1919 előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények jegyzékei - 17. Békés-, Bihar-, Csanád-, Szatmár vármegyék, Kővár-vidék levéltárai és egyéb magyarországi levéltárak fondjai. Repertórium (Budapest - Bukarest, 2017)
MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára
iratait. így került sor a volt hajdúvárosok, majd a községek, illetve a különböző államigazgatási szervek, oktatási intézmények és más jogalkalmazó szervezetek irategyüttesének beszállítására és megőrzésére. Bihar Vármegye Levéltára Bihar vármegye levéltárának kialakulásáról, fejlődésének kezdeti szakaszáról igen kevés forrás áll rendelkezésünkre. Ajogbiztosító okmányok és a birtokpolitikai iratok tudatos megőrzése országszerte a 14. századtól kezdődött. A vármegyékben a levéltárak az alispánok és a nótáriusok személyes őrzésére és kezelésére voltak bízva, de Bihar vármegyében nem mindenkor töltötték be a nótáriusi állást. Aló. században a vármegye írásbelisége még gyér, a megyei iratoknak - köztük a jegyzőkönyveknek - még nem volt rendszeres, biztonságos őrzőhelye, és emiatt rengeteg irat veszett el az egymást váltó alispánok és jegyzők kezén. A 17. században a jegyző átvette az alispántól a jegyzőkönyvek és a megyei levéltár őrzését, s ezt követően a megye levelesládájában meg is őrizték az ügymenetek írásos emlékeit. Az iratanyag növekedése következtében azonban szükségessé vált azok bizonyos szempontok szerinti rendezése, nyilvántartása és egyre tekintélyesebb tömegének megfelelő biztonságos tárolása. így a levéltári anyagot több alkalommal költöztetni kellett. A koraújkori fejlődés, a lassan felduzzadó bürokrácia a különféle igazgatási szervekkel egy időben meghozta a levéltárak intézményesülésének is egy újabb időszakát. Az iratanyag biztonságos elhelyezését az udvar is szorgalmazta, s a 17. században több törvény is intézkedett az ország iratainak őrzéséről. Az 1723. évi LXXIII. te. az összes megye kötelességévé tette, hogy a közgyűlések és ítélőszékek tartására alkalmas székházról gondoskodjanak, éspedig olyan befogadóképességű épületekről, amelyek egyúttal az archívum és rabelhelyezés kérdését is meg tudják oldani. Bihar vármegye sem rendelkezett még megfelelő helyiséggel, ezért 1725-ben a vármegyei közgyűlés elhatározta, hogy a levéltári iratokról gondoskodni fog. 1726-ban elszállították az iratok egy részét a nagyváradi káptalan conservatoriumába, az őrkanonok László Pál őrizetére bízva azokat. 1729-ben további intézkedéseket tettek: a régebbi okmányokat a nagyváradi várba vitték, az újabbakat pedig a városháza épületébe. Jogbiztosító tartalmuk miatt azonban az iratok gyakorlati célokat is szolgáltak, ezért elrendelték azok lajstromozását. 1730-ban a jegyzőkönyvekkel kezdték, s 1731-ben arról is hoztak határozatot, hogy a vármegyei tisztviselőknek a náluk lévő iratokat pontos elenchussal együtt minden év végén vissza kell adni a levéltárnak. Mindezek ellenére a levéltárnak még 1734-ben sem volt megfelelő helyisége, sőt az iratanyag nagy részét a főjegyző lakásán őrizték, aki e célból a vármegye költségén önálló szoba építtetésére kapott engedélyt. Itt az úgynevezett politikai aktákat, tehát a közigazgatási és közgyűlési ügyiratokat kellett tárolnia, s egyidejűleg megbízták az esetenként szükséges iratok előkeresésével is. A rendelet valószínűleg nem vált be, mert a vármegye 1738-ban egy háromszobás és kamrás házat vásárolt a váradi püspöktől az iratok átmeneti tárolására.18 Mária Terézia uralkodása alatt több rendelet és utasítás látott napvilágot a vármegyei iratok számbavételére és rendezésére. Bihar vármegye úttörőnek tekinthető a mutatózás tekintetében, s külön gondot fordítottak az iratok tárolására is. 1760-ban a közgyűlés rekeszek készítését rendelte el, és attól kezdve mind a jegyzőkönyveket, mind az iratokat általában ezekben tartották, bár a szekrényeket és ládákat továbbra is megtartották. Az iratok védelme érdekében 1769-ben megtiltották, hogy a levéltári szobába annak kezelőjén kívül bárki is beléphessen. 1771-ben a vármegye engedélyt kért új székház építésére. A terv szerint a levéltár az emeletes épület földszintjén, a kapubejárattól jobbra, egy háromablakos nagyszobába került volna. (A felépült székházban 1824-ben végül öt szobában helyezték el a levéltárat, a lajstromozó pedig kétszobás lakást kapott.)19 A levéltár, mely szerves része volt a megyei közigazgatási apparátusnak, közvetlen a közgyűlés alá tartozott, s az alispán felügyelte, irányította, ugyanakkor a Helytartótanács is figyelemmel kísérte ügyeinek alakulását. 1773-ban például engedélyt adott másodjegyző választására is és II. József uralkodása idején ebből az állásból alakult ki a lajstromozói, majd a 18. század utolsó évtizedeiben a levéltámoki tisztség. 18 MNLHBMLIV. B. 411/d. 3. cs. 15/1739, 1739. május 12. 19 MNLHBMLIV.B. 410/a. 3. 135
