Á. Varga László (szerk.): Az 1918-1919 előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények jegyzékei - 17. Békés-, Bihar-, Csanád-, Szatmár vármegyék, Kővár-vidék levéltárai és egyéb magyarországi levéltárak fondjai. Repertórium (Budapest - Bukarest, 2017)
Magyar levéltártörténet
és a szerzetes konventek voltak, amelyek közül egyre több vállalt rész a munkából, és magánlevéltáruk mellett közhitelű iratokat őrző hiteleshelyi levéltárakat is létrehoztak. A hiteleshellyé válás fő feltétele a királytól kapott autentikus (hiteles) pecsét volt. A hiteleshelyek részt vettek a birtokbaiktatásokban, az idézésekben, tanúvallatásokban, ezekben és más ügyekben eljárásukról közhitelű okleveleket adtak ki. A kiadott oklevelek másodpéldányát/másolatát vagy regstrumkönyvbe írt kivonatát hiteleshelyi levéltárukban megőrizték. A hiteleshelyi tevékenység legkorábbról fennmaradt irata az 1208-ban megnyitott váradi regestrum. Az illető káptalanoknál és konventeknél a hiteleshelyi iratok őrzésére jöttek létre a hiteleshelyi levéltárak a 13. század végétől kezdve. A 13. század végétől több törvény és királyi rendelet foglalkozott a hiteleshelyekkel annak érdekében, hogy közhitelű tevékenységük megfelelő legyen. A 16. század második évtizedében 24 káptalan és 23 konvent létezett a Magyar Korona országainak területén. Ezek nagyobb része folytatott hiteleshelyi tevékenységet és tartott fenn levéltárat. A városoknak létérdekük fűződött ahhoz, hogy a város összességére vonatkozó kiváltságaikat (városi státus, vásárok tartása, árumegállítási jog stb.), a városi polgárok kötelezettségeit és a városi tanács és elöljáróság döntéseit, a városi vagyont bizonyító okleveleket, bevételi és kiadási bizonylataikat, a polgárok tanács előtt intézett jogügyleteit, a városkönyveket megőrizzék. Többségük eleinte nem törekedett komplett városi levéltár létesítésére, inkább egy hiteleshelyi levéltárban helyezte el fontosnak tartott iratait. A 13. század végétől, amikor a városi írásbeliség is szélesebb körűvé vált, elsősorban azért, mert a polgárok a városban a tanácsnál kívánták elintézni ügyeiket, egyre több szabad királyi város létrehozta külön helyiségben elhelyezett titkos levéltárát. Az első ilyen város Kassa volt 1326-ban. A török hódoltság területén lévő városok középkori levéltári anyagai zömmel elpusztultak, csak a királyi Magyarország és Erdély városainak levéltárai maradtak fenn kisebb-nagyobb hiányokkal. A vármegyei levéltárak kialakulása a városiaknál sokkal lassabban történt. Fentebb említettük ennek egyik okát (a vármegye nem rendelkezett az összességére kiterjedő kiváltsággal). Hasonlóan komoly ok volt az is, hogy a vármegyének nem volt székhelye. A vármegyék ugyan a 13. század végétől már adtak ki okleveleket, ezek nagyságrendje azonban igen alacsony volt. A 14. század közepétől egyes vármegyék már alkalmaztak állandó jegyzőt (notarius), ami az írásbeliség fejlődésének feltétele volt. A kevés vármegyei levéltári anyagot a fő- vagy az alispán őrizte egy ládában vagy zsákban. Külön helyiségben elhelyezett levéltárról a vármegyékben ekkor még nem beszélhetünk. A nagybirtokos családok levéltárainak kezdetei már a 13. század második felében tetten érhetőek. Elsősorban a birtokaikra vonatkozó adománylevelek megőrzésére fordítottak gondot, de fokozatosan a gazdasági iratok megőrzése is bevett gyakorlat lett. A 14. században már a levelezési anyag (missilis) is megjelenik ezekben a levéltárakban. A 15. században több nagyobb család rendelkezett jelentős mennyiségű levéltári anyaggal. A királyi levéltárról szólva fentebb már említettük, hogy általában conservatorium névvel jelölték a levéltárat. A középkori Magyarország összes levéltárát is leggyakrabban ezen a néven említették. Sajátosság, hogy a levéltári anyagot a legtöbb esetben olyan helyiségben tárolták, ahol más értékeket is őriztek. Buda 1541-ben történt elfoglalása után a török berendezkedett Magyarországon. Az ország három részre szakadt. A középső területek török uralom alá kerültek (már 1526 után számos levéltár középkori anyaga elpusztult), ekörül a nyugati, északi és északkeleti országrészben (királyi Magyarország) Habsburg-házi királyok uralkodtak, Erdély és a Partium területén létrejött az Erdélyi Fejedelemség. Ennek következtében az addig nagyjából egységes levéltárfejlődés is három részre bomlott. A török hódoltság területén a hódítók közigazgatási rendszere érvényesült, csak a települések (városok) egyfajta önigazgatása maradt meg, ami azt jelentette, hogy iratokat kaptak és keletkeztettek, vagyis levéltáraik léteztek. A katolikus egyház csak a legalsó szinten működött, a reformáció terjedése új egyházakat hozott létre. Erdélyben nem jött létre külön fejedelmi levéltár, a fejedelem és az országgyűlés iratait nagyrészt a Gyulafehérvári Káptalan és kisebb részt a Kolozsvári Konvent országos levéltáraiban helyezték el. A török időkben a hódoltság területén lévő püspöki és káptalani levéltárak közül az egri, a kalocsai, a pécsi és a váci iratanyaga elpusztult. Még a török megérkezése előtt menekítették Szombathelyre a Vasvári Káptalan levéltárát, Sümegre a veszprémi püspöki, Sopronba a veszprémi káptalani, Nagyszombatra az esztergomi püspöki és káptalani levéltárat. Hasonló volt a hiteleshelyi levéltárak sorsa. A 16-17. század folyamán fontosságuk miatt törvények sora igyekezett e levéltárak biztonságát és működését fenntartani. Az átköltöztetett levéltárak általában csak jóval a török kiűzése után térhettek vissza eredeti helyükre, így az esztergomi levéltárakat csak 1820-ban szállították vissza. 1776-1777-ben Besztercebánya, Rozsnyó, 8
