Guseth, Klara - Buciuman, Ana-Maria - Varga Zsolt (szerk.): Az 1918-1919 előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények jegyzékei - 11. Máramaros megye (Budapest - Bukarest, 2015)
Bevezetés - 1. Rövid román levéltártörténet
A törvény előírta az intézmény regionális alapon való megszervezését, minden központi és területi köz- intézmény irattárának ellenőrzését, a 30 évesnél régebbi maradandó értékkel rendelkező iratok begyűjtését, a kisebbségi és felekezeti levéltárak autonómiáját a főigazgató ellenőrzése alatt, továbbá meghatározta a személyzeti kereteket, rendelkezett a levéltári képzés megszervezéséről, a tudományos tevékenységről. A bukaresti levéltár keretén belül létrehoztak egy levéltári múzeumot, 1924-ben megalakult a levéltári főiskola, s útjára bocsátották a Revista Arhivelor (Levéltári Szemle) című szakkiadványt; 1941-ben pedig létrejött egy levéltári intézet és egy új tudományos lap, a Hrisovul (Adománylevél) is. Sacerdoţeanu Aurelian igazgatósága (1938-1953) alatt a levéltári elmélet és gyakorlat számottevő fejlődést mutatott, amely előrelépés európai elismerést is kivívott. Az 1925. évi levéltári törvény az ország megyei közigazgatási beosztásával együtt 1950-ig maradt érvényben, mely időszak alatt regionális igazgatóságok és aligazgatóságok létesültek Krajován (1931), Temesvárott (1936), Naszódon (1937), Brassóban (1938), Nagyszebenben (1944), Bodzavásáron, Szucsáván, Konstancán és Máramarosszigeten (1945). Az 1918-1950 közötti időszakban a felsőbb szervek részéről tanúsított érdektelenség, s az abból fakadó folyamatos megszorítások, valamint a háborús viszontagságok, illetve az első békeévek nehézségei közepette az intézmény igen nehezen tudta csak ellátni törvényes feladatait. A Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének 1951. január 27-ei, 17. számú rendelete értelmében az Állami Levéltár a Belügyminisztérium alárendeltségébe került,3 ami az intézmény jogi helyzetének megváltozásával járt: tudományos és kulturális intézményből túlnyomóan közigazgatási feladatokat ellátó szervvé vált. Az intézmény és a romániai levéltári szakma tevékenysége nyomán fokozatosan kiépült egy szovjet ihletettségü, de a román levéltári és közigazgatási tapasztalatokat is felhasználó rendszer. Ez működik napjainkban is, bár több mint hat évtizedes fennállása folyamán óhatatlanul átesett bizonyos változtatásokon. A levéltári rendszer lényegében a következő sajátosságokat mutatja: állami védelem és felügyelet gyakorlása minden köz- vagy magánlevéltár fölött; egységes törvényes keret, és a törvény alkalmazásának az Állami Levéltár általi ellenőrzése; egységes iratfeldolgozási szabályozás az Állami Levéltár egységei számára, és külön a többi iratképző és iratőrző szerv részére; az Állami Levéltári Alap fogalom bevezetése, mely utóbb Nemzeti Levéltári Alap néven kiterjedt a magánlevéltárakra is; a levéltárak állami tulajdonba vétele, bizonyos közintézmények kivételes helyzetének fenntartásával, mely intézmények saját levéltárat szervezhetnek; központosítottan szervezett Állami Levéltár a fennálló területi-közigazgatási egységek szerint kiépített szervezeti felépítéssel; az iratképző és iratőrző szervek levéltárainak az Állami Levéltár által láttamozott Levéltári ügyiratmutató alapján történő kialakítása. Az Állami Levéltár megváltozott jogi helyzetét a Minisztertanács 1951. május 29-ei, 472. számú határozata szabályozta,4 eszerint a levéltár küldetése, hogy „irányítsa és felügyelje bármilyen típusú intézmény és vállalat levéltári anyagának keletkezését és őrzését, selejtezze és osztályozza a Román Népköztársaság területén keletkezett levéltári anyagot, megtartva ebből az állam számára azt, ami történeti és nemzeti jelentőséggel bír.”5 A következő időszakban - a közigazgatási reform nyomán, amely felszámolta a hagyományos megye- rendszert - 16 tartományi hivatal és a fontosabb rajoni központokban 54 fióklevéltár létesült.6 Az 1968. évi közigazgatási átszervezés követően a területi hivatalok száma 42-re csökkent (41 megyei fióklevéltár és Bukarest municipium levéltára), amelyhez hozzáadódott a Központi Levéltár, amely szervezeti felépítés a mai napig is fennáll. A jogszabályi és szervezési intézkedések sikerrel fékezték meg a „proletárforradalom” nyomán elharapózó iratpusztítást és biztonságba helyezték az államosítás és az intézmény-felszámolások miatt gazdátlanná vált levéltárak ezreit. 3 Arhivele Stalului 125 ani de activitate. (Az Állami Levéltár 125 évének tevékenysége.) Direcţia Generală a Arhivelor Statului. Bucureşti, 1957. 213. 4 Uo. 213-216. 5 Uo. 214. 6 Uo. 144—145, az 1957. évi helyzet. A tartományi hivatalok a következők voltak: Bákó, Brassó, Bukarest, Galac, Jászvásár, Kolozsvár, Konstanca, Krajova, Marosvásárhely, Nagybánya, Nagyvárad, Piteşti, Ploieşti, Szucsáva, Temesvár, Vajdahunyad-Déva. 9
