Református gimnázium, Miskolc, 1942

PÓSÁ PÉTER 1941-ben lett igazgatótanácsunk lelkészi elnöke. Előbb tíz éven át annak egyik legbuzgóbb tagja volt. Testi összeomlása megdöbbentő hirtelenséggel következett be. A duzzadó egészség külső képében járt közöttünk s csak amikor hosszú és fárasztó, de a fáradság minden jele nélkül végzett utolsó iskolai munkája után néhány nap múlva ágynak dőlt, tudtuk meg, hogy vaserős szervezete már évek óta hadakozott azokkal a halálos kórokkal, amelyek egyszerre roppantották össze. Szinte a magyar református lelkipásztor történelmi alakja bontakozott ki, amikor kimért nyugalmával megjelent, mégis közvetlen egyénisége fel tudott oldani maga körül minden feszességet, fel tudta melegíteni a vizsgálati terem hűvös légkörét is az ott végzendő munka komolyságának veszélyeztetése nélkül. Szerette az iskolát. Nagyra értékelte az ott folyó nemzet- és egyházépítő munkát, mert szeretett történelmileg gondolkozni, és- hitt a mult hagyományainak jelent éltető és jövőt termékenyítő erejében. Szerette a diákságot. Saját felfogásának és meggyőződésének állhatatosa volt, de engedékennyé érzékenyült a kérő szó előtt. Segíteni akart minden gyámoltalanon, magában nem bízón, sőt könyörületből a szellemi szegényeken is, mégis fegyelmezetten megállt az osztó igazság és a tanári lelkiismeret érzékenységének határvonalán. A megbecsülésnek ezekkel a gondolataival kísértük 1942 november 23-án utolsó útjára és őrizzük emlékezetét.