Református gimnázium, Miskolc, 1937

direkt módszert sok szakember módosította, vagy fejlesztette egészen új irányba Vietortól a talán legzseniálisabb Gouinig. Mindannyian tudjuk, hogy egyik módszer sem tökéletes önmagában, s ezért minden tanár vegyíti a módszereket. A szellemi munka különben is csak külsőségeiben tűr uniformizálást. Ezért tanít a mi intézetünk 4 élőnyelvi tanára is egyénisége, vérmérséklete szerint máskép, de tanításuk lényegében mégis hasonlít, mert az alapelvekben ma már körülbelül mindenki egyezik. Ezeket a közös elveket egyrészt a nyelvlélektani kutatásoknak, másrészt a gyakorlati kísérletezésnek köszönhetjük. Megegyezünk például abban, hogy: A tanítás nyelve általában az illető élőnyelv. Főtörekvésiink az, hogy végső fokon minden tanuló németül, angolul kérdezzen és feleljen. Ha beszélni tanítunk, akkor a hang fontosabb, mint a betű, a beszéd számára jelentősebb a fül, mint a szem. Hangokat kell tehát hallani és hallatni, azaz beszélni és beszéltetni, minél több hangképzetet adni tanulóinknak. Sok hallásra és sok beszédre van szükség. A régi, csaknem teljesen vizuális nyelvtanítástól az auditív módszerek felé kell törekednünk. Az ilyen módon való tanulásnak vájjon akadálya-e az anyanyelvi szóképzet! A kezdő tanulónak bizony igen nagy akadályt jelent az anyanyelv jól beidegzett és szinte automatikusan működő szóképzete, szórendje, hanglejtése. De viszont az anyanyelvi képzettársítások nélkül nem tanulhatja meg értelmesen a diák az idegen nyelvet, mert eleinte csak a beidegzett anyanyelvi formákon belül tud gondolkodni. Az idegen szó csak hozzásimul a már tudatos magyar fogalomtartalomhoz, ezért az anyanyelvet kizárni, lélektani hiba lenne. Mikor a diák idegen nyelvet tanul, folyton a magyar fogalomtartalomhoz illeszti az űj szavakat és kifejezéseket s így az anyanyelvvel — ha szükséges — meggyorsíthatjuk a tanulás munkáját. Mikor használjuk hát az anyanyelvet? Különösen kezdetben lesz rá szükségünk. A magyarban nem létező hangokat nem is tudjuk másképpen megmagyarázni. A felsőborsodi gyerek sokat kínlódik a német ei és eu, minden magyar gyerek (a zsidók különösen) az angol t-h kiejtésével; ezeket tehát magyarázzuk meg röviden, világosan, magyarul. A nyelvtanban is legfeljebb a legegyszerűbb szabályok elmondását kívánhatjuk idegen nyelven. A futurum perfektum, vagy a kötőmód képzésének idegen nyelven való bevágatása nagy pedagógiai hiba lenne. A magyarul való ta6