Református gimnázium, Miskolc, 1937

Az élőnyelv-tanítás időszerű kérdései Előadás az 1937 okt. 25-i módszeres értekezleten Előadásomban röviden ismertetni akarom azokat az eredményeket, melyeket az élőnyelvi tanításnak még alig" 50 éves módszertani irodalma, mások gyakorlata és a magam tapasztalata eredményezett. Vázolni akarom, hogyar tanítjuk ma az élőnyelveket. Az élőnyelvek tanításának célja. A célt ma már világosan látjuk és szerfölött csodálkozunk századunk elejének túlzásain és amint egyik szakírónk (dr. Molnár: Az auditív módszer) szellemcsen mondja, szektáriánus bizonytalanságain. A különböző módszerek előtt vagy hasznossági, vagy csak az ismeretközlő, vagy csak az ész- és lélekformáló, vagy csak a művelődésrajzi cél fénylett. A tanterv és utasítások is oly magasra tűzték a célt, hogy az ki sem látszott a magasztosság felhőiből. Csak a legutóbbi rendelet szállt le a józan és okos célhoz. „A fősúlyt a gyakorlati elsajátításra kell vetni. Ezért elrendelem, hogy azokban az osztályokban is, ahol a tanítás még a régi tanterv szerint folyik, az irodalmi anyag csökkentésével elsősorban a beszédgyakorlatot kell szorgalmazni". Ma tehát célunk: 1. gyakorlati nyelvtanítás, 2. az idegen nép művelődésének, szellemének megismerése, 3. az egyetemes nevelői cél. Természetesen a régi világban is voltak nevelők, akik ösztönösen megérezték a 'helyes, tanítási módszert, a nyelvtanárok tömege számára azonban főkép a német pedagógusok törnek új utat a direkt módszerrel és annak változataival a mult század végién. Hálátlanság lenne, ha meg nem említenénk a gyakran agyonhallgatott magyar úttörőt, Brassai Sámuelt. Brassai már sürgette, hogy az élőnyelveket ne a klasszikusok alapján tanítsák; engedjék, hogy a tanuló maga ismerje fel a nyelvsajátosságokat s igy majd képes lesz ad analogiam új mondatok szerkesztésére. A