Református gimnázium, Miskolc, 1911

49 hogy legyen miből választania az életbe lépő ifjúnak, ha majd arról lesz szó, hogy pályát válasszon és mit vegyen körül ifjú lelkének idealizmusával és ambíciójával. E cél elérése érdekében hosszabb kirándulásnál részletekbe bocsájtkoznunk nem szabad. Öleljük fel mindazt, amit lehet, hogy általános képet szerezzünk arról, amiről csak lehet. Mert a részletek tudása sohasem oly gyümölcsöző a lélekre, gondolkozásra ós a szellem irányítására, mint az általános kép. Idei hosszabb kirándulásunkat ezek az általános hatások jellemezték és esért mondható elsősorban kiválóan sikerültnek. Aránylag csekély összegbe került és elmondhatjuk, hogy ebből az összegből láttuk mindazt, amit csak láthattunk. Megnéztük hazánk fővárosát, láttuk a Dunántúl regényes dombjait, a Balaton hullámzó tetejét, a környékén virágzó, nyáron pezsgő életet, láttuk s összehasonlítást tettünk az osztrák főváros és fővárosunk között, hogy meg tudjuk becsülni ellenfelünkb n is azt, ami benne értékes, de tanuljunk is tőle, hogy alkalomadtán hasznunkra fordítsuk. Láttuk végül hazánknak egyik történelmileg lenevezetesebb városát, Pozsonyt s onnan kezdődő egyik legszebb részét a magyar nemzet földjének. Szóval felöleltük mindazt, ami egy hétig tartó út körébe vonható. A kirándulás május 19-én kezdődött és 26-án végződött. 19-én reggel indultunk s legelőször Budapesten állapodtunk meg. Körülbelül kétharmadrész nap az amit itt a város megtekintésére fordíthattunk s ezt legcélszerűbben úgy tartottuk feloszthatónak, ha az ebédig megérkezésünk után még hátralévő időt a pesti oldal megtekintésére fordítjuk, a délutánt, pedig egyrészt Budán, másrészt az Andrássy-úton s a Városligetben töltjük el. Hogy annál többet lássunk, már szállásunkig, a református főgimnáziumig is gyalog tettük meg az útat, a Rákóczi nevével, Nemzeti és Népszínházával történeti nevezetességű Rákóczi-úton, melyen a hatalmas Barossszobor és ii keleti pályaudvar épületének megtekintése után különösen irodalmi életünk egyik fontos tényezőjének az Athenaeumnak hatalmas palotájára, a Népszínházra, s az előtte elterülő kertben levő kellemes külsejű szobrára Tinódi Lantos Sebestyénnek, majd az Urániára s a Nemzeti Színház épületére hívtuk fel ifjúságunk figyelmét; — nem lévén más célunk, mint az, hogy bemutassuk tanulóinknak azt a szép magyar fővárost, mely szépségével és gyors fejlődésével nemcsak a város és nemzet iránt elfogultakat, de máraz idegeneket is annyiszor elragadta. Hogy a nálunk levő tehertől, a csomagoktól megszabaduljunk, hogy így annál kényelmesebben folytassuk sétánkat, innen a legrövidebb úton igyekeztünk szállásunkra s ezért a Múzeumkörútra 4