Református gimnázium, Miskolc, 1908

7 önkénynek. íme a hatalmas nemzeti bástya, mellyel a reformáció ajándékozta meg országunkat! Azért is, ha hálás kegyelettel emlegetjük e napon a német és sveizi hithősöket, nem szabad megfeledkeznünk a magyar reformátorokról sem, kik a magyar protestáns Siont felépítették. Fény nevükre, áldás emlékükre! Egy Dévai Biró Mátyás, Szegedi Kiss István, Sztáray Mihály, Kopácsi István, Méliusz Péter, Károlyi Gáspár, a nagy biblia-fordító és mindnyájan, kik a magyar reformációt a szabad eszmék iránt mindig fogékony nemzet kebelében diadalra segítették, méltán megérdemlik tőlünk, hogy emlékük iránt soha meg nem szűnő hálás tisztelettel, kegyelettel viseltessünk ! De ha az ősök méltó utódai akarunk lenni, — a mi pedig szent kötelességünk — nem elég csak emlegetni az ősöket, dicsekedni velők, nem elég csak sütkérezni a dicső mult fénye mellett, hanem követni is kell az ősök örökszép példáit s teljesítenünk kell buzgón, vonakodás nélkül, áldozatkész szívvel mindazokat a kötelességeket, melyeket egyházunknak szent érdeke kíván tőlünk. Egyházunk megalapítása az ősök érdeme, fentartása, továbbépítése az utódok kötelessége. Ünneplésünk csak akkor lesz áldásthozó, ha ez a kötelességérzet hatja át szívünket egészen. Tartsuk azért ébren magunknál és másoknál is mindenkor az egyházias öntudatot — ápoljuk és terjesszük jobban-jobban a protestáns közszellemet. Egyházunknak dicsőséges volt a múltja, tőlünk függ, hogy milyen lesz a jövendője. Lépjünk ki mindnyájan a passivitásból! Egy percre se aludjék ki szívünkből az érzés, hogy mi egyenként és összesen egyházunknak alkotó elemei, szíve, szeme, agya, keze, idegei és izmai vagyunk. Ezt kívánja tőlünk egyrészről az egyetemes papság elve, másrészről az egyház boldogabb jövője, felvirágozása. Ezt pedig csak úgy érjük el, ha szeretett egyházunkért élünk-halunk, vele felbonthatatlan életközösségben állunk, nemcsak ünnepélyes alkalmakkor, hanem hétköznapokon is. Legyünk azért szilárdak hitünkben, rendíthetetlenek vallásos meggyőződésünkben. Mindamellett a más hiten levőket is testvéreink gyanánt nézzük s együtt áldozzunk a hazaszeretet oltárán. íme, a szivárvány színei is különböznek egymástól, azonban gyors mozgásban az egyetlen fehér színben olvadnak össze. így kellene épen a nemzeti egység szempontjából a hazánkban élő felekezeteknek is a béke fehér színében jelentkezniük. És ha ma tán mindezekkel ellenkező áramlatot tapasztalunk, ezért a vád egyházunkat nem érheti! A lelkiismeret-szabadság egyházának nem természete a türelmetlenség! De ha védelmi harcra kényszerítenek bennünket, álljuk a