Református gimnázium, Miskolc, 1901

— 43 — ták a vígjátékot. Az Oedipusból hiányzanak a drámai jellemek. Hogy ez a kifogás már a „Gabel" megbeszélése alkalmával felemlített okok alapján nem érintheti elfogadható, eléggé indokolt vádként költőnket, az világos, tehát napirendre térhetünk felette. Hisz maga Nimmermann is e szavakkal vezeti be javított Oedipusát: „Ich muss die Puppen ordnen." Kissé hosszasabb megbeszélést kiván a másik, talán alaposabb ellenvetés, mely még a legújabb írod. történeti munkákban. — pl. Schmidt J. „Geschichte der d. Litt. ím 19. Jahrh." —, is helyet talált, t. i hogy a költő közönséges pasquillt irt volna Immermann ellen. Hogy ezen feltevés alapjaival megismerkedhessünk és így ezt, a költemény aesthetikai becsét lényegesen csökkentő vádat kellő értékére alászállíthassuk, röviden ki k$ll terjeszkednünk arra az irod. polémiára, mely Platen és Immermann, illetőleg Heine közt folyt, a mely az utóbbinak „Reisebilder

u-jében valóságos botránynyá fajúit. Heine 1826. tavaszán publikálta „Reisebilder"-jének 1. kötetét. A páratlan kedvező fogadtatás, melyben e kötetecske a közönség minden rétegében részesült, felbátorította a szerzőt, hogy nemsokára rá közrebocsássa a 2. kötetet is a „Nordseebilder" 2. cyclusával és „Le Grand" könyvével. Heine szándéka szerint a „Reisebilder" nem tisztán útleírások lettek volna ; irod. forumot akart bennök teremteni, a hol leplezetlenül mindent kimondhat, a mi szivén feküdt. Lüneburgból, („Residenz der Langweile," mint Heine nevezi) a hol ez időben szüleinél tartózkodott, felszólította levélileg barátait: Barnhagent, Mosert és Immerrnannt, — a ki az ő lyrai költeményeit a „Reinisch-westfálischer Anzeiger"-ben a legelőnyösebben bírálta, szerzőjüket Byronnal és Petrarcaval állítva egy sorba és a ki a Hegel-iskola hetilapjában, „Jahrbücher für wissenschaftliche Kritik," (Berlin 1827.) a „Iíesebilder"-t is a leghízelgőbb reczenzióban ismertette, — hogy közleményeikkel útirajzait ők is gazdagítsák. Immermann, kit Heine „hoher Mitstreber"-jeként említ, 5 csoportba osztott

1) epigrammákkal kedveskedett,, melyek Goethe, a romantikusok, Platen és Rückert ellen irányultak. Általában osztozkodtak a Goethe— Schiller-félék élességében, kesernyességében, de ezektől messze elmaradtak szellemesség, költői igazság dolgában és világos tanújelei szerzőjük érzékeny, ingerlékeny természetének. Platen főleg az „Oestliche Poeten" csoportban található 5. Xénia: „Von den Prüchten, die sie ans dem Gartenbain von Schiras stehlen Essen sie zu viel, die Armen, und vomieren dann Ghaselen",

2) által érezte magát mélyen megsértve, mely, mint látjuk, durva és igazságtalan birálat akart lenni költészetének azon ágára, melyről Goethe is csak a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott Immermann xéniáit Heine „Reisebilder"-jének „Norderney" része után közölte e megjegyzés kíséretében: „Die Gleichgesinnten danken mir gewiss íür die Mittheilung dieser Verse, und bis auf wenige Ausnahme, die ich mit Sternen bezeiclme, will ich sie gern als meine eigene Gesinnung vertreten." 4 xéniát, melyek Schlegel Fr. „Lucinde" regényére, az „Odipus"-ban is megcsipkedett,

3) !) „Der poetische Litterator", — „Draraatiker", — „Oestliche Poeten", — „Glocken tüne", — „Orbis pictus". 2) V. ö. „Ödipus"-ból e sort: „Dass er die Verse, dio or schreibt, vomiere bloss." (V. f.) *) „Mich lies, Pouqué studiere dann und samtliche Éranz-Horn-Zigeunerzounodoutsch-Berli noiei"