Református gimnázium, Miskolc, 1901

— 44 — lapos kritikái, szószátyár aestetikai kommentárjai, megbízhatatlan irod. történeti dolgozatai, vizenyős drámái és regényei által hírhedtté vált Horn P.-re (f 1837.), kit Heine később Shakespeare kommentájra miatt tett nevetségessé, — a miszticzizmus filosofusára, Schleiermacherre (f 1834.) és Platenre vonatkoztak, csillaggal jelölt meg, de az említett xéniára vonatkozólag szolidaritást vállalt Immermannal. Ezek a xéniák váltak kiinduló pontjaivá annak az említett, mindkét részről egyformán túlzásokba átcsapó irod. harcznak. Akik az Oedipust tisztán a személyes gyűlölség gyümölcsének minősítik, azt állítják, hogy a költő értesülve Itáliában Immermann támadásáról, bosszúból szerepeltette őt „hyperromantikus"-ként, a rom. drámaírók képviselőjeként. Ez a nézet nyomós ellenérvekkel utasítható vissza. Platen leveleiből, naplójából, sőt magából az Oedipusból is világosan kitűnik, hogy a költő már jóval előbb foglalkozott második szat. vígjátékának tervével és feldolgozásával, mint a mikor Immermann igazságtalan támadásának hírét vette. A következőkben egy-két adatot fogok felsorolni, a mi a Platen-Heine-íéle polémia tárgyilagos elbírálására okvetlenül szükséges. A második szat. vígjáték megírásának gondolota Sorrento-ban, az 1827. év vége felé fogamzott meg a költő agyában. (1. Naplóját 1827. szept. 20.) Decz. elejére elkészült az első felvonás, melyet 1828. jan. 11-én azon kéréssel küldött el Schwabnak, hogy a darab kiadását illetőleg egyezkedjék Oottaval és hogy közöljön vele egyetmást Immermannról, kit az Oedipusban „hyperromantikus"-ként akar szerepeltetni. Február havában ismét néhány kész jelenetet küldött Schwabnak, hogy azokat a ,,Morgenblatt"'-ban közzétegye. Most kézhez kapja a Fugger által neki küldött „Reisebilder" példányt és tudomására jut Immermann, illetve Heine támadása. Ennek hatása alatt febr. 18-án Oedipusanak kész részleteit mellékelve, így válaszol Fugger levelére: „Es ist (az Oedipus) kein Werk der Kiche und es ward írüher geschrleben, als ich von Dir die Epigramme Immermanns erhielt. Der Armselige wird sie theuer bezalilen müssen. Übrigens werde ich auch diese benützen und auch Heine soll seine Salve bekommen." Később pedig Heineről még ezt irja: „Was den Juden Heine betrilft, so wünsche ich wohl, dass meine Miinchener Freunde (Heine ekkor Münchenben tartózkodott) ihn gelegentlich mystifizieren und ihn zur Rede scellten, was ihn zu dem Wagestück verleitet, einen offenbar Grössern, der ihn zerquetschen kann so unbarmherzig zu behandeln." Majd kéri Fuggert, írjon'„valamit vá'aszában Immermann szomorújátékáról, ,.Andreas Hofer" (a „Trauerspiel v. Tirol" átdolgozása), amit Oedipusának V. felv.-ban felhasználhatna. „Auctor est optimus interpres " Vagy elhiszszük a költő szavainak igazságát és akkor a pasquill vádja alaptalanná válik, vagy nem, s akkor a legnagyobb igazságtalansággal illetjük, méltatlanúl, a legkisebb ok nélkül a nagy halott emlékét! Márcsius első felében elkészült a költő az egész II. felv.-sal (V. ö. Napló, 1828. márczius 12.) míg az egészszel sok apró-cseprő zavaró körülmények közbenjötte miatt csak julius 28-ra készült el. Ezek az adatok kétségtelenné teszik, hogy az Odipusban nem a sértett „én"-ből fakadt és személyes gyűlölség sugalmazta költeménynyel van dolgunk, mert terve, sőt kidolgozásának egy része is jóval korábbi időre esik, mint a mikor a költő ellenfeleinek kirohanásáról tudomást szerzett. A külső érvekhez járulnak a belsők, magából az Ödipusból menthetők. Eltekintve ugyanis az V. f.-tól, mely a műnek kétségtelenül a