Református gimnázium, Miskolc, 1901

— 37 — „Mir ist so bnng' und schauerlioh, als kam' ich just aus oinom Stiick Von Müllner oder sonst wovon, wo man betrachtlich weint, zuriick; (IV. felv.) Ugyanő Ödípusszal együtt szóvirágos, hangzatos dikczióval válik meg. (IV. felv.) az élettől. Anakronizmus „ezerszámra van közbeszőve". Már maga a modern világba átplántált ókori mese, mely a költő szándéka szerint a modern köntösében ősrégi jellegét csorbíttatlanúl megőrizte, a legnagyobb anakronizmus! Odipus születésénél egész sereg szülészeti műszer mellett a középkori horoskop is szerepel. A születendő kis herczeg játékszerei közt ott látjuk a vesszőparipát, de fütyülő nélkül, — mivelhogy Drezdában Calderon darabjának kifütyölésekor valamennyi elkelt. Játékszereken kivül egész könyvtárra való tudományos, vallásos és bölcsészeti munka várja a születendőt, a többek közt Fries „Die Lehre der Liebe, des Glaubens und der Hofínung"-ja is, mely 1823-ban Heidelbergben jelent meg. A titokban Houwaldért epedő Jokaste udvari troubadourjaival középkori játékokkal („Minne- oder Liebeshöfe") szórakozik. Az udvaronczok, kik álmaik jelentését Delphiben kutatják, résztvesznek banketteken, tánczestélyeken, bikaviadalokon és középkori turniereken. A szereplők a görög és római remekírókból úgy idéznek, mint ha csak ezekkel nőttek volna fel. Pl. a II. felvonásban Zelinde: „In meine Tugend hüll' ich mich" v. ö. Horatius, III. 29. „Virtute me involvo"; — a III. felvonásban Odipus: „Nach Korinth zu geh'n, nicht jedem, sagt das Sprichwort, ist's erlaubt", v. ö. Horatius, Epist. I. 17. „Non cuivis homini contigit adire Corinthum". stb. Miként a „Gabel"-ben, úgy itt is, a sikerűit élczelődésen kivül magának a nyelvnek a rom. drámaírók mintájára szabott kezelésében is csípős szatira rejlik. A sorstragédiák kedvencz szójárásaival, pl. just, weh stb. ismét sűrűn találkozunk. Ismétlődnek a megszámlálhatatlan tagú összetett szók is, pl. Vorzeitsmordgemálde, Holzklotzpflock, Freischützkaskadenfeuerwerkmaschinerie, Franz-Horn-Zigeunerzeunedeutsch-Berlinerei, stb. Ez, mint már említettük, nem tekinthető merőben a költő játszi kedvének. A paródiának ez a módja a szat. vígjáték természetének önkénytelen folyománya és Aristophanesnél ugyancsak feltalálható. Ha Platen a javított „Odipus" 3, illetőleg 4 felvonásán keresztül érzékeny sebeket ütött a kigúnyolt romantikus drámákon, akkor az 5. felvonásban, a hol az eddig száműzött józanész kerékbetöretés helyett a közönség ízlésében ismét tért hódít és az előtte lejátszódott tragikomédia felett a legkíméletlenebb kritikát, mondja, — megadja a halálos döfést. Ez a kritika főleg azért válik különösen nyomatékossá, hogy aláirja a józanészt eddig csak híréből ismerő közönség is, mely most már a múzsáknak dédelgetett fia ellen fordul. A költőnek haragja itt kitör elementáris erejével. „Ödipus"-ának kidolgozása közben értesülve azon kíméletlen támadásról, a melyet Immermann és Heine ellene intéztek, méltó felháborodása a megsértett költői önérzet súlya alatt az igazán „gyilkoló trimeterek"-ben szinte gyűlöletté fokozódik. Néróval azt kívánja, bárcsak Immermannak és társainak egy agy velejük volna: „Durch einen einzigen Witzeshieb zu spalten es, Um aller Welt zu zeigen eine Taube Nuss, Mit ungeniessbar'm Floskelmoder angefiillt. Verstumme, schneide liebor dir die Zunge weg, Dio lángst zum Árgernisse diont Veruünftigen."