Református gimnázium, Miskolc, 1901

- 33 mermann „Cardenio und Celinde" drámájából van átvéve, a görög mondában Medusa, Merope vagy Periboia néven szerepel. Tudvalevőleg a monda ősrégi éi görög eredetű, már a homerosi dalokban is előfodúl. Az Odyssea X. 271. és folytatólagos verseiben olvasható Odysseus elbeszélése, a mint az alvilágban Ödipus anyjával, Epikaste-vel, találkozik, a ki azután szerencsétlen fiának históriáját elbeszéli. Az Ödipus mondát drámailag a legremekebb módon az ókor legkitűnőbb tragédiairója, Sophocles, (406.) dolgozta fel. Sophocles Ödipusának tárgyát nem az apagyilkosság, nem is a vérfertőzés képezi. Ezen borzalmak, melyeket a sors az ártatlan Ödipus vállaira ennek hibáján, tudtán és szándékán kivül rakott, az erőteljes vonásokkal rajzolt, drámai élettől lüktető cselekvénynek csak sötét, félelmes hátteréül szolgálnak. A dráma a borzalmat keltő cselekmények csak utolsó aktusát, a leleplezést, foglalja magában, miközben az ethikus ideák gyönyörű szép világításba helyeztetnek. Ehhez járul a művészi tagoltság, a jellenifestés mélységes igazsága, a technikai rész kifogástalansága, a melyek által Sophocles örök időre szóló, elsőrangú világirodalmi remekművet alkotott. Sophocles nagyságát Platen a: „contraria iuxta se posita magis elucescunt" princípium alapján arra használja fel, hogy a vele való összehasonlítás által a törpeség kicsinységét annál rikítóbb világításban tüntesse fel. Az eredmény, a hatás, csakis komikus lehetett és ebben rejlik az „Ödipus"-nak fősúlya és főereje. A „Gabel"-ben, mint láttuk, a romantikusok egy csoportját, a végzettragédiairókat, állította pellengére, az „Ödipus"-ban síkra száll a romantikusok ellen általában és főképviselőjükben, immermannban, „die ganze tolle Dichterlingsgenossenschaft,'

1 a mely ellen ez időben kölönben is már nem egy tiltakozó hang emelkedett, ostorozza Mint erre már utaltunk, ( v. ö. például „Das Theater als ein Nationalinstitut") Shakespeare utánzásának egyáltalában nem volt valami lelkes híve, legkevésbbé az olyannak, a minőre ímmermann „Cardenio und Celinde"-jével mutatott példát, úgy hogv keveset csodálkozhatunk azon, hogy ezt a tőről való romantikus drámát tette gúnynyílainak czélpontjává. ímmermann K. (f 1840 ) Berlinben (1826.) megjelent „Cardenio und Celinde" drámájának meséjét Gryphius A. (f 1664.) hasonló czímű drámájából kölcsönözte

1) ép ugy, mint A. v. Arnitn (f 1831.) „Halle und Jerusalem"-jéhez. ímmermann és Gyphius drámája abban különböznek, hogy mig az utóbbiéban mindenki kolostorba vonul, addig ímmermann általános vérfürdővel végzi, a melyből a sugó kivételével senki sem szabadul. „Cardenio und Celinde" ímmermann legsilányabb drámai alkotása és magán hordja a rom. dráma összes kórtüneteit. Platen hozzá képest Müllner szörnyszülötteit kitűnőknek találta: „Mit dir verglichen, ist er (Müllner) ein Hyperion" (V. felv.). Ebből magyarázható az az elkeseredett irtóháború, melyet ellene folytat. Platen Immermannak jellegzetesen már a nevét is Nimmermannra (semmi ember) travestalta és lüneburgi székhelyén leglelkesebb tisztelőivé a juhokat avatta. Ezeknek szemében Nimmermann alpárias költészete mellett, a görögök utolérhetetlen művészete megvetett silányság : „Blind war Homer, es war Asop ein Buckliger: Wir dienen keinem Ivrüppel!" E helyen azonban az igazság érdekében nem szabad elhallgatnunk, hogy Inimermann legnagyobb dr. tévedései !) Gryphius előszavában azt állítja, hogy Itáliában tényleg megtörtént történetet dolgozott fel. 4