Református gimnázium, Miskolc, 1901

- 80 és ezek helyén akaratnélküli bábuk volnának. Ez tagadhatatlanul igaz, de szem elől nem tévesztve a szerző czélját és a czél elérésére használt eszközeit, mint fogyatkozás, a darabot magát alig érintheti. Mit is akart Platen „Gabel B-j ével ? Azt, hogy az ird. korcsszülöttek legborzalmasabbját, a sorstragédiát, nevetségessé tegye és letépje azt az utálatos álarczot, mely mögé kísérteties arczával rejtőzködött. Ezt azáltal látta elérhetőnek, ha egy tökéletes, vértől csurgó, ellentmondásoktól, képtelenségektől hemzsegő sorstragédiát ir, szakasztott mását a kigúnyoltaknak, a m ;ly ép a legjellegzetesebb vonások, gyatraságok és hibák kiszínezése által tárta fel amazoknak ürességét, Ízléstelenségét, tarthatatlanságát. Ennélfogva az a teljesen alapos kifogás, hogy a „Gabel" jellemek hijján van, visszaháramlik igazságosan sújtó, megérdemlett bírálatként magukra a sorstragédiákra. De különben is a szatirikus vígjáték, mint ezt ezen műfajnak utolérhetetlen mesterénél, Aristophanesnél, láthatjuk, a jellemek következetességéről, a szereplők szigorú logikával indokolt magatartásáról természetszerűleg kénytelen lemondani. Platen maga is, mint Schwabhoz intézett leveléből ez világosan kitűnik, tudatában volt annak, hogy a darab tendencziájával és formájával a szó szoros értelmében vett jellemek össze nem férnek, ép azért ezt az úgy is lehetetlen dolgot meg sem kísérelte. Alakjai tényleg karrikaturák, mindegyiken óriás nagyításban, nevettető torzításban látszik a fonákság, a melynek tulajdonképen képviselői. Tudnak ők mindenről, a miről a költő tud. Mopsus pásztor és felesége beszél a nagyhírű pádaj;ógusról, Rousseauról, a nagy görög lyrikusról, Pindarosról, Oornelius Neposról, idéz Schillerből, Shakespeareből, ismeri a mult és jelen világtörténetét és irodalmát úgy, mint kevés ember. Nemkülönben láirmio, Schmuhl, vagy Dámon. Épen ez, t. i., hogy gúnynyílait oly alakok ajkairól szórja, kiknek jellemével, tehetségével, észjárásával ez homlokegyenest ellenkezik, fokozza a szatíra hatását. A szereplők Plaúen mintaképe, Aristophanes, stílusa szerint, néha még álarczukat is szellőztetik, hogy igazi arczukat megmutassák : „Was fali' ich aus der Rolle", kiált fel Dámon. Ezért lép ki Schmuhl is minden felvonás végén a színpad elejére és deklamálja a költő egészséges nézeteit és gondolatait, holott drámaközi szereplése ezektől annyira elütő. A „Gabel" a költőnek utolsó honi alkotása. Yele méltó, tartalmas istenveledet mondott hazájának. 1826. szept. 3-án utrakelt Itáliába, megvalósítva szívének régi, kedvencz vágyát, mely nem egy költeményéből, — a „Gabel"-ből is — megkapóan kicsendül, pl. a IV. felv.-ban ezt énekli Sirmio a költő nevében : „0 wonnigliche Reiselust, An dich gedeok' ich früh und spát!", vagy a IV. parabasisban: „GöDne das Geschick dem Dichter nur den Wunsch, für den er glüht, Bald sich in ein Land zu flüchten, wo die Kunst so reich geblüht!" Schwabhoz írott levelében, melyben első szatirikus vígjátékának létrejöttéről, czéljáról, vonatkozásairól részletes fejtegetésre találunk, azt, hogy politikai dolgokban oly tartózkodó volt, attól való félelmének tulajdonítja, hogy az ellenkező esetben talán olaszországi útjától elüttethetnék. Könnyű szívvel, szinte örömmel mond hazájának, a hol csak félreismertetés volt osztályrésze, végbúcsút: „Er kann ein Land, das ihn verkennt, vermissen.* (III. parab.) Szinte ujjong: