Református gimnázium, Miskolc, 1901

(Uhland, Kerner, Schwab, Morike és mások), személyes ismeretségben is állott: „Von dorther (Stuttgart) dringt ein geraütlichor Ton zartfühlender, heimischer Liedor", Szeretettel gondol arra a városkára, Onolzbachra, ahol bölcsője ringott; tiszteletreméltó emléket állit „nagylelkű" királyának, szülőinek, az ő születési évében korán elhunyt Uz Peter (1720—1796) óda és anakreontikus költőnek, valamint legjobb barátainak, a Pugger grófoknak. A mi végül a parabasisokat — „die der Dichter seiner Akte jedem angeschmiedet", — illeti, ezekben szivét egészen feltárja és kiönti. Schmuhl, a kar képviselője, szavalja a színpadról. Itt is csípdesi ugyan a költőietlenségét, a valódi szépet fel nem ismerő és csak a középszerűségen gyönyörködni tudó Ízléstelenséget, de mégis különösen ezekben adja a tarthatatlan állapotok orvosszereit. Főként parabasisai révén illeti meg költőnket a „magister gentis suae" tisztes czim. Remek versekben figyelmeztet a valódi költő méltóságára, nemes hivatására, a poéta fogalmának magasztos voltára, kinek neve stereotyp betűkkel marad bevésve az idők könyvébe: „Und des Himmels Lampen löschen mit dem letzten Dichter aus!" Azért tehát: „Nicht von alléin, was das Leben euch vergiffcet, fecht' euch an: Alles tauoht die Hand des Dichters in dor Schönheit Ozean ! Niiht alléin der Glanben ist es, der die Welt besiegen lehrt, "Wisst, das auch die Kunst in Flammen das Vorgangliche verzehrt. Ura den Geist eniporzurichton von der Sinne rohera Schraaus, Um dor Dinge Mass zu lehren sandte Gott die Dicliter aus 1" De aminő szép és lélekemelő a költői pálma, ép oly nehéz és csak hosszú, fáradságos munka árán érhető el. „Zwar Geburt verleiht Talente

1), de a művészet, melynek a szépen kivül sohasem szabad másnak a szolgálatába szegődnie, legkevésbbé a nagy tömeg, — a „Menge" — szolgálatába,

2) — csak elsajátítás, tanulás révén szerezhető meg. ,,Doch hoffe keiner ohne tiefes Denken Den ew'gen Stoff zur ew'geii Form zu bilden." (III. parab.) Csak annak adja magát oda teljesen a művészet, aki osztatlanul, szívvel és lélekkel örök hűséget esküszik zászlajára: „Wollt ihr etwas Grosses leisten, setzet euer Leben d'ran !" (I. parab.) A vásári és robot munkát, az áldatlan sok — irást korholja és jelszóul ajánlja: „keveset, de jót:" „Ein kurzes Lied, das wirklich Leben sprudelt, Das wirklich tragt an seiner Stirn die Weihe, Koramt mebr zuletzt in aller Menschen Hiinde, Als bundert starke doch geklekste Bánde" (III parab). Ami a „Gabel" külső formáját illeti, Platen, ki szigorú felfogásával nemcsak a végzet-tragedia-irók, Zeune és köre, de általában a korabeli pongyola, hibás nyelvkezelés és selejtes technika ellen oly metsző kifakadásokra volt képes, kiváló gondot fordított arra, hogy tárgyát a lehető legszebb, legfolyékonyabb és hibátlan nyelven öltöztesse kifogástalan versekbe. Az 1825-ben a „Litteraturblatt" hasábjain napvilágot látott kritika találóan jegyezte meg, hogy már maga ez a páratlan szép') V. ö. „Genie und Kunst" epigr.-t. 2) „Die Kunst ist keine Diűnierin dor Menge'' III. parab.