Református gimnázium, Miskolc, 1898

- 18 hódításait, vele együtt indult meg az a nagyme'rvfí szobrászati teve'kenyse'g is, a melynek hivatása volt a nagyszerű templomokat szobor-diszszel ellátni. Eleinte az e'pület külsejét diszitette'k a mereven faragott kőszobrok. A későbbi századokban az Olaszországból átcsapott realisztikusabb felfogás hatása alatt készült szobrok a templomok belsejébe kerültek. Faragott ornamentek szobrokkal vegyesen díszítették a szószéket, karzatokat, a keresztelő-kutat stb. Majd átment a szobor-diszités az oltárra és itt érte el haladása tetőpontját: a faragott oltárokon. Délnémetország érdeme, hogy a fából való szoborfaragás ősi technikáját fölelevenítette és nagy szorgalommal művelte. Nürnbergé ismét az elsőség; rajta kivül híresebb faragó műhelyek voltak Augsburgban, Ravensbergben és Ulmban, a melyek rendkívül termékenyek voltak és elárasztották műveikkel Déln Wietországot. A mily arányban elterjedt a középkorban a cstícsives épités, épen olyan arányban hanyatlott a képírás. Es ennek legfőbb oka épen a csűcsives építésben keresendő. A roppant magas boltozású, keskeny templom-hajókban a féloszlopok, pillérek komplikált rendszere keskeny faltereket hagyott csak és ezeket is át kellett törni, hogy az épület belseje világosságot nyerjen, így a templomokban alig maradt alkalmas falterület falképek számára. A magas ablakokban az üvegfestés termékeit alkalmazták ugyan és ez a neme a képírásnak valamennyire kifejlett. A másik oka mindenesetre magában a korszellemben található fel. E korszellemnek alaphangja a túlzott vallásosság volt. Az emberek szellemi élvezete a csúcsíves templomokban, ezek végtelenül ismétlődő építészeti díszeiben és színes ablakaiban kielégítést nyervén, a profán érzékekre ható képírás nem hatott a lelkekre. Ezért e kor társadalma magasabb műérzék hián primitív műszeretetével inkább a reálisabb műtárgyakban, a pompás ötvösművekben, ragyogó ékszerekben, drága öltözetekben tudott gyönyörködni. Még maguk a fejedelmek részéről is hiányzott a kellő mérvű műpártolás. Úgy hogy a középkor e századaiban (12—14 század) főleg Németországban az üvegfestmények mellett a kéziratok képeiben jelentkezett a saját képen i képírás. Ezek is mind többnyire vallásos tárgyakat öleltek fel. E kedvezőtlen viszonyok folytán Németországban a képírás más helyet keresett és a csúcsíves épités teljes kifejlésekor előállott szárnyas oltárokat foglalta le magának; annak felületét néha egyedül foglalta el, máskor a szobrászattal megosztotta, így fejlődött ki az oltárok deszkalapjain az u. n. tempera festés. A 14-ik század közepétől fogva mind gyakoriabbak a szárnyas oltárok ; majd ezek utján lassankint kifejlődtek az oltár-