Református gimnázium, Miskolc, 1894
32 elején az önképző-kör alapítványainak kamatjaiból kihirdetett pályadíjakra be érkezett művek bírálata is felolvastatott és a nyertes munkák jeligés levélké felbontatván, a díjak a helyszínén az igazgató-tanáes elnöke által ki is osztattak. Ezen iskolai évben a körben 13 díj volt kitűzve, amelyekre 1895. május 15-ig, mint kitűzött határidőig összesen 32 pályamunka érkezett a kör elnökségéhez. Ezen munkákat a tanári bíráló bizottság, melynek tagjai Halmy Gyula, Kónya Ferencz és a kör elnöke voltak, az illető szaktanárok véleményének meghallgatása után a következőleg birálta meg. I Az egyházi első Kazinczy-díjra, melynek jutalma 10 frt, pályakérdésül ki volt tűzve »A jelesebb magyar vígjátékok aestheticai fejtegetése.« Beérkezett egy mű, a 13-ik számú, melynek jeligéje »Ridendo dicere verum.« Elég bő forrástanulmányok alapján készített munka, mely forrásainak ügyes felhasználásával tárgyát eléggé kimeríti. Mint lelkiismeretes szorgalom és buzgó munkálkodás gyümölcse, a jutalmat megérdemli. Szerzője: Ferenczi Lajos VIII" oszt. tanuló. II. Az egyházi második Kazinczy-díjra (jutalma 5 frt) ballada kívántatott. Beérkezett 5 mii, u. m a 4. 5. 6. 26. és 32. számúak. A pályázat tehát számban elég gazdag, de eredményében kevésbbé kielégítő, A 4-ik számú (»Kis Borcsa« czimű) minden drámaiság nélküli ügyetlen verselésű szárnypróbálgatás. Az 5. számú (melynek czíme »Kun László*) ismeretes régi tárgy s a mellett Petőfi-utánzat. A 6. számmal jelzett »Stibor« czíműnek mintáját szintén fel lehet találni Arany János »V-ik Lászlő« czímű balladájában. A verselés ügyessége által, de csakis ez által, kettő válik ki inkább, a 26. és 32. számú, miért is tanári székünk a jutalmat ezek között határozta megosztani. A 26. számúnak jeligéje »Az élet illata a művészet«. Szerzője: Czövekh Károly VII. oszt. tan. A 32-ik számúnak jeligéje »Csodálatos érzés vagy szerelem«, szerzője: Nóvák Sándor VII1. oszt. III. A polgári Kazinczy-díjra (3 frt 60 kr.) egy mennyiségtani és egy mértani feladat volt kitűzve. Érkezett összesen 6 munka, melyek közül a szaktanár bírálata szerint a 7. számmal jelzett »Veritas« jeligéjű dolgozat oldotta meg teljesen hibátlanúl mind a két feladatot, miért is a jutalmat ez a munka nyerte el. Szerzője : Vilhelm Dezső VIII. oszt. A többi, nevezetesen a 12., 18., 21., 24. és 29. számú dolgozatok szerzői, minthogy a feladatok megoldásában szintén csak kisebbszerű tévedéseket követnek el, dicséretet érdemelnek. Szerzőik : Winter Jakab, Simon Miksa 8., Vargha László, Ferenczi Lajos, Bródi Zoltán 7. o. t. IV. A Kovács Gyula emlékére alapított díjra (5 frt) melyre a mult iskolai évben sem érkezett pályamunka, ki volt tűzve a tavalyi kérdés : »A magyar nemzeti jellemvonásokat leghívebben felfüntető költői művek irodalmunkban, példákkal világosítva.« Pályamű az idén sem érkezett. V. A Gubás Kovács Mária díjra (4 frt 50 kr.) ki volt tűzve »Martinuzzi Fráter György történelmi szereplése«. Elfogadtatott 3 munka, a 10., 11. és 25. számú, mert egy a határidőn túl érkezvén, a pályázatból kizáratott. Ezer* elfogadott három munka közül kétségtelenül a 10. számmal jelzett »Zord idők« jeligéjű emelkedik ki társai fölött mind tárgyának szélesebb alapokon, nagyobb terjedelemben való feldolgozása, mind felfogásának helyessége és folyékony, tiszta nyelvezete által. A tl-ik számú, melynek jeligéje »Erős akarat mindent legyőz« szintén helyes felfogással tárgyal és nyelve is elég szabatos, de néha egészen eltévelyedik a nagy adathalmazban s rövidségre való törekvése által