Református gimnázium, Miskolc, 1890

12 Budapestre vitetvén, 1891. május -4-én meghalt s ugyan­ott 6-án ellemettetett. Scháfer Bertalan 7-ik osztálybeli tanuló junius 7-én önmaga vetett véget életének. Adjon a gondviselés vigaszt a mély bánatba merült szüléknek, s csendes pihenést az elhúnytaknak! Míg az eddig elmondottak tanintézetünk egy évi történetének inkább szellemi oldalára vonatkoztak: nem mulaszthatom el. bogy anyagi tekintetben való gyarapo­dásáról is jelentést ne tegyek. Mert a folyó iskolai évben is voltak oly tanügybarátok, kik jelentékeny adományok­kal járultak gymnasiumunk alaptőkéjének növeléséhez. Hálás köszönettel említem fel első helyen a n. m. m. k. közoktatásügyi minister ural, ki a folyó iskolai évre is rendkívüli fentartási segélyül, számadás kötelezettsége mellett 8500 forintot, beruházásokra második részlet gya­nánt 5000 frtot volt kegyes utalványozni, sőt f. évi feb­ruár 27-éről 9002. sz. a. kelt leiratában már a jövő 1891—2-ik tanévre is megadta a 3500 frt rendkívüli fen­tartási segélyt, beruházásokra pedig harmadik részlet gya­nánt 8000 forintot, mely utóbbi összeg, a már eddig e czélra adott 10,000 forinthoz pénzintézetbe helyeztetett el. 1890. október 10-én Borsodvármegye közönsége ke­gyeletes szép ünnepélyt rendezett a vármegyeház nagy termében szeretett főjegyzője, hazánk koszorús költője Lévay József hivataloskodásának 25 éves jubileuma al­kalmából. A jubiláris ünnepély czéljaira befolyt pénzösz­szeg fői nem használt részének a »Lévay József« nevét viselő alapitványképen főgymnasiumunk részére leendő átadását határozta el a vármegye, Lévay József főjegyző úrra ruházván a szabad rendelkezési jogot arra nézve, hogy az alapítvány kamatai, az iskola és nevelésügy kö­rén belől különösebben mily czélra fordíttassanak. — A felmaradt 200 frt Lévay József főjegyző úr hozzájárulá­sával 500 frtra szaporodott. Ezen alapítvány kezelése a következő feltételekhez köttetett: 1. Ezen 500 forint »Borsod vármegv e Lé­vay József alapítvány a« czímen folyvást ta­karékpénztáriig kezelendő és hasznosítandó. 2. Évi kamatja két egyenlő részre osztva a miskolczi

Next

/
Thumbnails
Contents