Református gimnázium, Miskolc, 1890

13 ref. gymnasium négy felső osztályában tanuló szegény sorsú, szorgalmas, tehetséges, jóviseletű két növendéknek adassék, lehetőleg olyanoknak, a kik a fogalmazásban ki­tűnnek s ev. ref. vallásúak. 3. Ezen csekély ösztöndij kiadásának idejét, módját, valamint az erre érdemes ifjaknak, a t. tanárikarral egyet­értésben leendő kijelölését a tek. és tiszt, iskolai tanácsra bízza.« Így rótta le a nemeslelkű férfiú háláját azon tanin­tézet iránt, melyben gyűjtögette hosszú éveken át tudomá­nyos képzettségének alapismereteit, hol már mint tanuló ilju lelkében fellobbant a költészet isteni szikrája, s mely intézetnek az ötvenes években, a politikai elnyomatás szomorú korszakában 1852. julius 11-étől 1865-ig az al­kotmányos élet visszaállitásaig kitűnő tanára, dísze, büsz­kesége volt! Fogadja lekintetes Borsodvármegye közön­sége s közkedveltségű főjegyzője a tanügy oltárára szen­telt nagybecsű adományáért ez ünnepélyes alkalommal is a tanintézet kormányzó testületének hálás köszönetét! A helybeli takarékpénztár a tanáridij növe­lési alapra a folyó évben is megadta 200 forint ado­mányát. A tanári nyugdíjintézet alaptőkéje jelenté­keny összeggel szaporodott E czélra ajándékoztak a mis­kolczi Takarékegylet 100 Irtot, a Hitelintézet 50 frtot, Marcsekényi Miklós úr a helybeli internátus igazgatója 50 forintot, Imre József úr 10 frtot. A tanuló ifjúság által május 14-én a népkert-löveldei helyiségében tartott ta­vaszi tánczvigalom jövedelméből ugyancsak e czélra be­gyűlt 295 forint 90 kr. Özvegy Ferenczi Bernátné úrnő és Lővy József helybeli könyvkereskedők tankönyv szá­zalék czímen 50—50 frtot adtak. Az aratási segéiygyüjtésből az iskola kiadásainak fe­dezésére befolyt 131 frt 84 krajczár. A tápintézetre a szüreti gyűjtésből befolyt 85 forint 30 krajczár, az egyházkerületből közhirdetés útján 22 fo­rint 73 krajczár. Berzy József helybeli kereskedő úr, elhunyt édes anyja Berzy Józsefné emlékére, a Kazinczy önképző-

Next

/
Thumbnails
Contents