Református gimnázium, Miskolc, 1886

10 Szűcs Béla szénior adott át neki; ezután Halmy Gyula VIII. oszt. tanuló egy ódával lepte meg vólt tanárát; üdvözölte egyházi kerületünk főpásztora és' a sárospa­taki főiskola küldöttje, annak jelenlegi igazgató tanára. — A szép, de egyszerű ünnepély napján a helybeli ágostai hitvallású gimnázium tanári kara és az izraelita elemi tanítók küldöttsége is üdvözölte tiszteletben meg­őszült tanár-társunkat; estve pedig ismét a tanuló ifjú­ság lepte meg fáklyás zenével. — Iskolánk ez évi történetének ez egyik szebb eseménye; azért említettem fel ezen alkalommal annak bizonyságáúl, hogy tanintéze­tünk növendékeiben a hála és kegyelet lelke ez évben is élő és munkás vólt. * * * A gimnáziumok az 1883-dik évi XXX. t.-c. által az állammal szorosabban kapcsoltattak össze. Még a fele­kezeti gimnáziumokat is meglátogatja évenként a kor­mány megbízottja. — Főgimnáziumunk főfelügyelőjévé az 1886 okt. 6-án 37725. sz. a. kelt miniszteri leírat ér­telmében Békésy Gyula debreceni tankerületi főigazgató úr neveztetett ki a folyó iskolai évre, a ki iskolánkat i88"6. december 10-én és 1 i-én látogatta meg. A tanári kar kebelében ezen iskolai évben válto­zás nem történt. — Sajnálattal kell azonban felemlíte­nem, hogy G. Miháltz Ödön tiszttársunk súlyos betegsége miatt az utólsó harmadban nem taníthatott; helyét, a mennyiben a tanítási órák berendezése és az illetők el­foglaltatása megengedte, Veskóy Jenő és Kónya Ferenc tiszttársaink vóltak szívesek pótolni. Egy régi tapasztalás egy új intézkedésre hívta fel az elöljáróság figyelmét. Sajnosan tapasztaltuk ugyanis, hogy tanintézetünk növendékei közt többen menttettek fel a testgyakorlás alúl hiteles orvosi bizonyítvány alap­ján olyanok, kiket a gondviselés látszólag ép testtel ál­dott meg. — Ezen tapasztalásból kiindulva, elhatározta az iskolai elöljáróság, hogy jövőre csak az általa e cél­ból felkért és megbízott orvos ajánlatára inenttessenek fel a növendékek a tornászat alól. — Az elöljáróság dr. Sassy János urat kérte fel ezen megbízatás teljesítésére,

Next

/
Thumbnails
Contents