Református gimnázium, Miskolc, 1886
11 ki kérésének szíves készséggel engedett; sőt, mint iskolánk egykori növendéke, bármely egészségügyi intézkedésnél közreműködését és tanácsát felajánlotta. Tanítványaink egészségi viszonyai kedvezőknek mondhatók. — Igaz, hogy a kérlelhetetlen halál ez évben is kivette adóját; Kazimér Béla VI. osztálybeli tanuló szülőinél Tályán 1887. febr. 23-án, Bódogh Gyula VIII. osztálybeli tanuló édes anyjánál Szendrőben 1887. ápril 6-án, hosszas szenvedés után zárták szemeiket örök álomra. Mindketten sorvadás áldozataivá lettek, s ezen iskolai évben csak néhány napig voltak tanintézetünk falai között. — Legyen békés síri nyugalmok ! A tanítványok erkölcsi magaviseletét tekintve, nagyobb panaszok ez évben nem fodúltak elő; a kisebb kihágások elnyerték érdemlett büntetésöket. Rendes tanítványaink száma ezen iskolai évben 357 vólt. Még mindig tekintélyes szám, de kevesebb mint az előző években vólt. A tanuló ifjúság ezen iskolai évben is igyekezett felhasználni a mívelődés azon eszközeit, melyek rendelkezésére állottak. Tanítványaink az ifjúsági könyvtár szépirodalmi művein kívül a főgimnázium könyvtárában levő komolyabb irányú műveket is olvasgattak. -—Irodalmi téren erejökhöz mért próbákat is tettek dr. Kovács Gábor tanár-társunk vezetése alatt a Kazinczy önképző körben, mely évi működéséről ma délután a szokott ünnepélyességgel itt ezen templomban fog számot adni. Az énekkar Tóth Ferenc ének-tanár vezetése mellett ez évben is szép haladást tanúsított, miről jelentésem bevégzése után és a Kazinczy-kör ünnepélye alatt a jelenlevők meggyőződést szerezhetnek. A szabadkézi rajzban Finkey József tiszttársunk oktatta az önként vállalkozókat; fáradozásának és a tanúlók igyekezetének eredménye e mai napon meglátható a nyolcadik osztály tantermében. Vólt zene-egyletünk is Veskóy Jenő tiszttársunk felügyelete alatt. A tagok szorgalmának eredménye, a körülményeket tekintve, dicséretesnek mondható.