Református gimnázium, Miskolc, 1883
VII. II. Az iskola 1883/84-ik évi története. Kivonat az igazgatói jelentésből. A folyó 1883/84 ik tanév eseményei tanintézetünk beléletének történetében fontos mozzanatot képeznek. A középiskolai szentesitett törvény szorosan megszabja a föltételeket, melyeket az összes magyarhoni gymnásiumok szervezésénél szem előtt kell tartani. Tanintézetünk elöljárói tehát belátván azt, hogy egyházunk saját erejéből iskolánkat a törvény kívánalmai szerint nem szervezheti: módokról és eszközökről gondolkozott, hogy a nagy kiadással járó munkát az egyház egyenes terheltetése s a protestáns áldozatkészség nagyobb mérvű igénybevétele nélkül, mi módon lehetne végrehajtani f Azon elvből indulva ki, hogy egyesitett erővel a legnagyobbnak látszó akadályok is legyőzhetők: az iskolai tanács kebelében azon indítvány tétetett, hogy elevenittessék fel a helybeli két protestáns gymnasium egyesítésének régóta nyugvó ügye, talán a beállott kényszerítő körülmények nyomása alatt költsönös jóakarat, s az érdekek méltányos kímélése mellett kivihető lesz az egyesülés, s teremthetünk anyagilag és szellemileg életerős egyesült protestáns főgymnásiumot. Az indítvány a presbitérium elé terjesztetvén s elfogadtatván, részünkről a kezdeményezés megtörtént, hivatalos átiratban a testvér ágostai egyház igazgató tanácsa felszólittatott a két gymnasium egyesítésére vonatkozó előmunkálatok megtételére s egyszersmind részünkről öt tagból álló küldöttség bízatott meg az egyezkedési tárgyalások vezetésével. Az ezen ügyben történteknek ez alkalommal egyszerűen csak jelzésére szorítkozom, nem bocsátkozva a két iskola egyesítési kérdésének érdemleges bírálatába. A két fél küldöttei egy közös értekezleten, az ál talok külön-külön megalapitott föltételeket, úgy az