Református gimnázium, Miskolc, 1883

VII. anyagi, mint a szellemi dolgokra, és a kormányzatra nézve, előadták, melyeket alaposabb megbírálás végett kölcsönösen kicseréltek. Ezen a stádiumon áll jelenleg a két gymnasium egyesitésének ügye, egy év lefolyása alatt tovább nem haladt, ennek oka pedig az, mert köztudomás szerint eddigf mée mee nem oldott elvi ellentétek merül­O O ÍJ tek fel. Egyházunk és iskolánk elöljárói a mellett, hogy a két gymnasium egyesitésének már két izben elejtett fonalát újra felvették, egyszersmind belátták szükségét annak, hogy egy segéd tanár már a folyó tanévre be­állittassék, még 1883. julius hóban a classica philologia tanszékre pályázatot hirdetett, melynek eredménye lőn, hogy Augusztusban a pályázók közül Kónya Ferencz egy évre segéd tanárnak megválasztatott oly feltétel mellett, hogy egy év lefolyása alatt a tanár képesítési oklevelet megszerezni tartozik. A megválasztott segéd­tanár állomását 1883. september 3-án el is fog­lalta, s tanárképesitő oklevelét ugyan azon év deczem­ber havában meg is nyerte. Tanintézetünk érdekében tett intézkedések soro­zata ezekkel még befejezve nem volt. A magyarországi ev. ref. egyház egyetemes konventje Budapesten folyó évi martius 17 —23-ig terjedő tanácskozmányában a konvent tanügyi bizottsága által készített középiskolai szervezetet, tantervet, a középiskolai országos törvény­nyel összeegyeztetvén: 71. sz. alatti jegyzőkönyvében határozatilag utasította az egyházkerületeket, hogy azokhoz alkalmazkodva rendezzék be középiskoláikat. Ezzel kapcsolatban, ugyancsak az egyetemes konvent 57-ik sz. a. kelt utasítása folytán minden egyházkerület­ben levő gymnasiumok felszólittattak, hogy anyagi és szellemi állapotukat híven feltüntető oly kimutatást ter­jeszszenek fel, melyből egyszersmind az is kitűnjék, hogy az 1883. XXX-ik t. cz. követelményei szerint, a meg­levő alapok és jövedelmek mellett berendezhetők-e a gymnasiumok, s esetleg mily segély öszvegre vólna szlikségök ?

Next

/
Thumbnails
Contents