Katolikus gimnázium, Miskolc, 1940

4 való elhivatottság, mint léleknemesítő, embertökéletesítő tanár. Beiratkoaik tehát a budapesti Tudományegyetem bölcsészeti fakultására a magyar és német phillologia hallgatójának. Alaposságra törekvő, mélyrenéző tudós természete már ekkor jelentkezik, s ia legfáradságosabb tudomány: a finn-ugor összehasonlító nyelvtudományra veti magát. Búvárkodásának eredménye a Nyelvtudományi Közleményekben közzétett pompás értekezése: A vogul infinitivus használata tekintettel a magyarra. Mindezek mellett csak úgy mefllesleg megtanul franciául. Egyetemi tanulmányait kitüntetéssel végzi és doktori fokozatot nyer a német nyelvből és irodalomból. A tanári oklevél megszerzése után, hogy tudományos készültségét sokszínűbbé s még többoldalúvá tegye, beiratkozik a lipcsei egyetemre, ahol német nyelvi és irodalmi tanulmányokon kívül francia nyelvi és művészettörténeti studiumokat folytat, majd Párizsba megy, ahol a Collége de Francé előadásait hallgatja. Külföldi tanulmányútjáról hazatérve a nm. VKM. 1906-ban őt, a bérces Felvidék fiát az alföldi rónára küldi Zomborba az állami főgimnáziumhoz. Itt működött 1906— 1920-ig. Innen az államhatalom új birtokosiai, de önérzetes magyarsága i.s, mivel a hűségesküt megtagadta, kényszerítették, hogy vándorbothoz nyúljon. így került Miskolcra, s 1920-tól kezdve mostanáig itt fejtette ki áldásos nevelő-tanári működését. Ma, igaz, nagy 'időkéit élünk s napról-napra változó, népsket eltüntető és föltámasztó történelmi földrengés közepette, hogy venné észre a világ, hogy a köz szerény, de igen hasznos, önzetlen munkása ott hagyja a küzdőteret, amelyen 35 esztendőn át oly híven munkálkodott. Pedig nemes hivatásában lelkiismeretes munkával eltöltött évtizedek feltétlenül elismerést és tiszteletet- érdemelnek. Különösen áll ez dr. Pólay Vilmosra, A hazai és külföldi egyetemeken szerzett széleskörű tudása, a nemes pedagógus lelkülete és hozzáértése, a rend-, a kötelesség- s pontosságszeretete, komoly, szerény, de önérzetes egyénisége, a hivatás lángoló érzete nem mindennapi embert és tanárt fémjeleznek. A munkának, kitartásnak és a csorbátlan kötellességtudásnak mintaképe. A rend és fegyelem életeleme volt. Mint tanár többre becsülte a szigorú kötelességtudást, a fegyelmező nevelést az elnézéssel járó olcsó népszerűségénél. Példával, neveléssel és ráhatással! igyekezett tanítványait a legnagyobb imiunkateljesítményeikre rászoktatni. Maga járt ragyogó példakép előttülk. Az ifjúiságot szerető szívvel és nagy tárgyszeretettel, a régi tanárok híres buzgóságával s lelkiismeretességével tanította tárgyait, mert ott bizonykodott lelkében a nagy igaz-