Katolikus gimnázium, Miskolc, 1940

35 bileumát. 1911-ben, az új iskola megnyitásával egyidőben alakult meg az új épület falai között megtestesült formában az a magyar egyesü­let, mely országszerte annyi kiválóságot és vezető katolikust adott már a magyar hazának. Az első világháború nehéz és hősies napjaiban, -amikor minden magyar összefogása szükséges volt ahhoz, hogy hazán­kat megmentsük és felvirágoztassuk, az ifjúság körében akkor tette a lelkében és széliemében megújhodott, a magyar idaakarathoz ido­mult egyesület első lépéseit, első harcait az ifjúságért az ifjúsággal. S most 30 éves távlatból büszkén tekint vissza minden magyar kon­gregánista azokra a napokra, mikor a Regnum Marianum, a kongre­gáció jelszavával dolgozott együtt az ifjúság, apákkal és nevelőkkel a magyarságért. Az összeomlás és a forradalmi borzalmak mélyen súj­tották és megtörték ia nemzetet és akkor ismét ez a kongregáció volt az, mely a jövő nemzedékben, az ifjúságban felébresztette az akaratot, jelszaván át lelkébe parancsolta a feltámadni akarás kitörülhetetlen érzését és serkentett, buzdított. Buzdított arra, hogy ha meg is tör­tünk, ha össze is omlott hatalmunk, nincs jogunk tétlenségben búsla­kodni, hanem dolgozni kell a jövőért. A megújhodás nehéz napjaiban ez az egyesület ismét együtt volt az ifjúsággaJI, ismét belátta, hogy célja benne élni a magyar életben és azt vezetni. Célja az, hogy a ka. tolicizmust és a magyarságot elválaszthatatlanul összekapcsolja a je­lenben, úgy mint ahogy azt a történelem számtalan alkalommal tette. S taimikor a nemzetnevelés nagy munkájában zászlójára azt írta, hogy elit egyesület akar lenni, akkor megkívánta tagjaitól azt, hogy ne csak küzdeni és dolgozni akarjanak a magyarságért, hanem élni is, érezni is. Necsak a magyarságot akarják megreformálni, hanem elsősorban önmagukat, akkor, mikor visszavezetik lelkűkét a tiszta, krisztusi, er­kölcsös élethez és ilyen lelkülettel mennek harcolni a magyarságért ki az életbe. Ez az ősi szellem hatotta át a kongregáció ez évi működé­sét is, ez a segítési, építési, elit-magyar tudat hatotta át minden tet­tét, amellyel átlátta a mai nehéz idők követelő szavát a magyar ifjúság­gal szemben: és megtanította ezt az ifjúságot szembenézni a megpró­báltatásokkal. Szembenézni, amit csak erőslelkű és kulturált lelkű em­ber tud megtenni. Beck Pál prézes-vezető tanár és ifj. Zelenka Árpád prefectus, if­júsági vezető munkájával az egész tisztikar és az egész kongregáció aktívan belekapcsolódott a magyar életbe. Ezt szolgálta a sajtószak­osztály, melynek célja volt, hogy tagjait megismertesse a magyar és a külföldi sajtó szellemével, leszűrje belőle a tanulságokat és szembe­állítsa vele a helyes utat, melyen haladni kell. A szociális szakosztály

Next

/
Thumbnails
Contents