Katolikus gimnázium, Miskolc, 1940

3G a magyar szociális kérdésekkel ismerkedett meg, értve itt elsősorban helyi viszonylatokat. Tanulmányozta az északi államok szociális beren­dezkedését, mely egészséges, keresztény, és demokratikus szellemet volt képes megvalósítani ezekben az államokban. A propagandaszak­osztály egyetlen célja volt, hogy a kongregánista eszmét az egyesüle­ten kivül terjessze és hirdesse. Feletetet keresett a világnézeti kérdé­sekre: a magyar felelete: és a keresztény, katolikus magyar eszmét hir­dette iskolánk falai között. A kongregáció elithivatásának felelt meg a hitvédelmi szakosztály, melynek célja volt, hogy vallási összhangot teremtsen a dolgozó lelkekben, hogy vallásosabb lelkületet és vele kulturált szellemet mutasson az élet küzdelmeiben. A négy szakosz­tályban a kongregáció felsőbbosztályos tagjai voltak beosztva, míg az alsós tagok, külön tagozatban, Tarczai Béla vezetésével a kisebbek életének megfelelő tárgykörben dolgoztak. Ez a része a kongregáció­nak csaknem teljesen kikapcsolta az élet nehéz küzdelmeit és inkább azon volt, hogy az az észrevétlen előkészület, mellyel a kisebbek ké­szülnek a későbbi munkára, szórakoztató, érdekes, de tanulságos legyen. 1940. november 5-én, Szent Imre napján, mint minden évben, igen nagy siker mellett rendezte meg a kongregáció Szent Imre ünnepé­lyét a Zenepalota dísztermében. Az ünnepélyen megjelent Miskolc tár­sadalmának minden rétege, ünnepi beszédet Országh József gimná­ziumi tanár mondott, míg az ifjúság nevéban ifj. Zelenka Árpád mondott ünnepli beszédet. Másik ünnepélyünket 1941. május hó 18-án rendeztük a gimnázium tornatermében, melynek megnyitó beszédét Beck Pál prézes, vezető tanár, ünnepi beszédét pedig ifj. Zelenka Ár­pád prefectus mondta. Említeni sem kell, hogy mindkét ünnepély igen nagy siker mellett, a sajtó általános elismerésével zárult. A jelöltképzés ez évben is tervszerűen haladt, aminek eredmé­nyeként november 5-én 12, áprilisban pedig 28 jelöltet avattunk a kongregáció tagjává. Ezzel az ez évi taglétszám 140 főre emelkedett. Igen nagy előny volt, hogy két otthon állt rendelkezésünkre, mely messzemenőleg kielégítette a szükségletet. A tagok szórakoztatására 14 igen kiváló és minden tárgykörbe vágó folyóirat járt, melyet az ct honban bármikor olvashattak. A könyvtár állománya ez évben 50 könyvvel gyarapodott, melyben a legmodernebb regények is benne fog­laltatnak. Az évvégi választások a következőképpen alakultak. Prefectus: Nagy Béla VII. A) oszt. tan. I. Asszisztens: Szentkatolnay István VII. A) oszt. tan. II. Asszisztens: Petheő Szabolcs VI. A) oszt. tan. Kiis­kongregáció vezetője: Lsngyel György VI. B) oszt. tan.

Next

/
Thumbnails
Contents