Katolikus gimnázium, Miskolc, 1940

15 És a krónikás jegyez: 1941 július 1-én a Szovjet hadserege bevonul Besszarábiába és Bukovinába. A román düh és tehetetlenség meghunyászkodik a hatalmas szomszéd taposása alatt és, nemzeti jellemvonásának megfelelően, a védtelen magyar alattvalóin tölti ki tehetetlenségbe fulladt (bosszúját. Sőt! Vakmerővé lesz, és határainkon őrtálló katonáinkat hívja ki. A magyar védelem önként működésbe jön, a magyar kormány katonai elővigyázatossági lépéseket tesz. Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter Berlinbe utaznak, hogy a baráti Németországot a helyzetről tájékoztassák. A hírek biztatóak, a vezietők bizakodók és miután a román és bolgár államférfiak is megjárták Salzburgot és Rómát: —. Románia hozzájárult ahhoz a javaslathoz (július 30), hogyha Magyarországgal és Bulgáriával a 'területi átengedés ügyében nem tudna megegyezni, aláveti magát a Tengely döntőbíráskodásának. Augusztus elliső napjai román huzavonában, mesterkedésekben és kibúvókeresésekben telik el. A magyar kormány igaza tudatában türelmes, de határozott. Még a Turn-Szeverinben megnyilvánuló román hamisjáték (augusztus 13) siem ragadtatja el. Hiába van állandóan úton Hóry, hiába hivatkozik az igazságra Bárdossy, kiderül, hogy a román néppel tárgyalni nem érdemes, megegyezni lehetetlen, mert hiányzik belőlük az erkölcsi érzék, és ismeretlen fogalom előtttük az adott szó szentsége. Végre is a Tengely veszi kezébe az ügyet, Bécsbe hívja az érdekelteket, és Ribbentrop, valamint Oiano külügyminiszterek 1940 augusztus 30-án mint elfogadott döntőbírák meghozzák a második bécsi döntést. Északerdélyt nekünk ítélik, de sajnos Arad, Temesvár, Vajdahunyad és sok magyar város lakosaival együtt elszakítva marad. Szeptember első fele a dicsőséges bevonulás ideje. Honvédségünk meghatározott terv szerint gyors iramban nyomul előre a Kárpátok gerincére, az ezeréves határokra. Szeptember 5-én Kormányzó Urunk áll honvédségünk élére, és a földet csókoló honvédek boldogsága, a viszszatértek karjukat kitáró, síró, nevető öröme kíséri útjain Szatmárnémeti, Máramarossziget, Nagykároly, Nagyvárad, Nagyszalonta az első állomások, hol a magyar zászló leng és magyar álmot alszik nyugodtan huszonkétéves gyötrelmes szenvedés után az elszakított magyar. Honvédeink sietve vonulnak egyre mélyebben, egyre délebbre a kijelölt határok felé. Mintha csak minden magyar katonát az aggodalom hajtott volna, csak siessünk, hogy minél kevesebb magyar szenvedjen az utolsó napokban, csak siessünk kiűzni a románt a visszatért területről, mert egy percig sem lehet bennük bízni! És honvédeink átmennek a Királyhágón (szeptember 8), bevonulnak Bánffyhunyadra, Maros-