Katolikus gimnázium, Miskolc, 1938
22 szüleire utalva, — gondolja magában — midőn először hall tartalom nélküli szépnek tetsző szavakat. Ue jön az ellenhatás az iskolában, ahol az előírt anyag keretében politikai elmélkedéseket, kutatásokat, elmélyüléseket hall, s ezek alapján már gondolkodni kezd, és végül is győz az iskolai programbeszéd." A nyolcadik osztály a komoly munka éve volt, nagyon kevés — csak éppen felfrissítő csintalansággal, kitartó szorgalommal és az életre való komoly készülődéssel. A közös munkából, — nagyon kevés kivétellel, — mindenki kivette a részét. Az intézet Vörösmarty-önképzőkörének most már nemcsak munkás tagjai, hanem vezetői lettek. Elnökké Gyengő Béla VIII. B, főtitkárrá pedig Kónya Nándor VIII. A osztályost választották meg és sokoldalú munkásságában mindkét osztály szívesen és hathatósan támogatta. Itt az Önképzőkör nyilvánossága előtt bontakoztak ki az önálló próbálkozások, amelyek ma már nemcsak saját versek felolvasásából, vagy annak bírálatából állottak, hanem a kor tudományos és szociális kérdéseinek megvitatásából is. Ugyancsak serényen segítettek az Öregszerkesztőnek az immár többéves múlttal dicsekvő „Fráter" intézeti havi diáklap szerkesztésében. Ide dolgoztak legszívesebben, mert hiszen itt már az érdemes szerzők neve nyomtatásban is megjelent, és a felnőtteknek ezt a hiúságát ők is megengedhették maguknak. Az iskolaév elején őszinte magyar lelkesedéssel, aggodalommal vagy lázongással kísérték azokat a mozgalmakat, majd tárgyalásokat, melyek a trianoni megcsonkított haza egy elszakított tagja körül folytak. Ezek a napok örökre közös emlékei lesznek tanárnak és tanítványnak, mert ekkor teljesen eltűntek azok a válaszfalak, melyek sziikségszerűleg és a tekintély megóvása érdekében meg kell, hogy legyenek. Ezekben a uagy napokban azonban csak ifjú és idősebb magyarok voltak együtt, akik együtt őrültek a jó híreknek, és együtt méltatlankodtak a huza-vona miatt. Miután pedig nov. 11-én a rádió a tornateremben összegyűlt tanári kar és tanulóseregnek elhozta a magyar kassai dóm harangszavát: könnyezve folyt össze egy hangba, egy imádságba a fohász: „Isten áldd meg a magyart!" Ennek az emlékezetes időnek rájuk nézve is kettős nevelő hatása volt: megtanulták, hogy önfeláldozó hazaszeretet nélkül elveszik a haza, nincs otthon, nincs szabadság, hanem szolgaság, de meglátták azt is, hogy az igazságban való hit, a kitartó komoly munka, belső őszinte átalakulás, erős akarat és összefogás legyőz minden nehézséget, akadályt. Ezek az események pedig Isten rendeletéből jókor jöttek. A nyolcévi