Katolikus gimnázium, Miskolc, 1938

23 nevelés gondja kiterjedt ugyan az élet minden vonatkozására, de igazi bizonyító, átalakító ereje csak az átélt eseményeknek van. A történelem valósággá lett a szemünkben, életünknek egy fejezete lett. Azt a hatást és átalakító munkát, melyet ezek a nagy napok végeztek, a leglelkesebb tanári szónoklat, a történelmi festészet, az oknyomozó történet megdönthetetlen bizonyítékai soha elérni nem tudták volna. Igv volt segítségére az iskolának az isteni akarat. így a nevelés befejezést nyert, most már csak az érettségi bizonyítványt kell megkapniok, hogy elballagjanak, ki az életbe, és boldoguljanak. Az iskola megtette a magáét. Ők is visszapillantva, kezdő férfi fővel nézve vissza a nyolc esztendőre, így írnak: „S most, hogy Isten segítségével a nyolcadik osztályba léptem, hálát adván Istennek azért a sok jóért, mely által megengedte, hogy elérhettem ezt az osztályt, erős hálát érzek kedves tanáraim iránt, akik annyit fáradoztak nyolc hosszú éven keresztül. Igyekszem, amennyire erőm engedi, hogy az érettségim jól sikerüljön, s az élet küzdelmei közt nem feledem el kedves tanáraim, s diáktársaim emlékét sem." Egy másik: „Középiskolai tanulmányaim végét járom. Nemsokára kikerülök az életbe. Az eddig csak gyerekálmok megvalósulásának küszöbén állok, s előttem filmszerűen csalfa délibábkínt peregnek az álmok. Melyik fog beteljesedni? Isten tudja! Vájjon hová sodornak a szelek? Sikerül-e majd felépítenem azt, ami bennem már tervben megvan? Örök titok, melyekre sehonnan sem kap az ember választ, csak az erős hitből, mit vagyonként magammal viszek. Az Örökkévalóság urnájába vagyunk bedobálva, s a játszi szerencsének kedvétől függ, hogy vájjon mi sikerül? Teljesen Isten kezében vágunk." Egy másik: „Befejeztem életem sorsdöntő részének leírását, Feltártam a lelkemet, elmondtam, hogy hatottak rám egyes személyek s egyes események. Sok mindent máskép látok, mint régebben, de ez érthető is, hisz azóta teljesen megváltoztam, de igyekeztem a fontosabb eseményekkel kapcsolatban hű lélekrajzot adni. Most végül még csak egyre kérem a a jó Istent, hogy ilyen legyen minden iskolája e hazának, amilyen a mienk és akkor: Magyarországon még a poklok kapui sem fognak tudni erőt venni!" Másnál: „A legnagyobb, amit nemcsak én, hanem mindenki, aki most érettségizik, kaptunk, a lelki nevelés. Mint kicsi gyerekek jöttünk ide. Átmentünk a lelki élet minden megnyilvánulásán. Az alsókban mint kis gyerekek, — akik féltünk az intézeti szabályok ellen véteni, — pajkoskodtunk, tanulgattunk. Majd benne voltunk a romantikus korban, amikor mindnyájan mindenkivel szembenálló Don Jüanok voltunk, de hála Isten kigyógyultunk belőle. Próbálkoztunk munka nélkül megélni, de ez sem sikerült. És most igazgatónk, a vezető tanár urak lelki nevelésének hatása alatt mint komoly, öntudatos, dolgozni akaró magyar ifjak