Katolikus gimnázium, Miskolc, 1938

15 kezdett kialakulni, most teljesen kiforrott: ez már nem a régi harmadikos osztályszellem, ez már nem tekintette spiclinek a vigyázót, ha egyáltalán volt rá szükség. Itt a kölcsönös segítés már a nehezebb dolgok megmagyarázása által történt. Az ötödikes diákot a dac, a makacsság, túlzott élénkség, apróbb események jellemzik, de durvaság, vagy gorombaság nagyon ritkán." Egy másik: ,.Eljutottunk az ötödik osztályba. Búcsút vettünk sok társunktól, kik másfelé vették útjukat. A búcsúzás nem volt fájdalmas, mert hiszen oly szoros kapcsokat nem szakított széjjel. Egy-egy vígkedélyű, pajkos társunkat emlegettünk ugyan még, mert a tréfából, a játékból hiányzott valaki. De akik megmaradtunk, éreztük, hogy minket egyidőre egymás mellé állított a sors, és kell, hogy köztünk szorosabb kapcsolat keletkezzék. Ennek a kapcsolatnak az eredménye az osztályszellem lett, mely tanárt és diákot egymáshoz fűzött." Máshol: „Megtanultam, hogy aki csak jó, annak állandóan a lábán taposnak; nem szabad túljónak mutatkozni, mert ezzel végeredményben ártunk másnak is, önmagunknak is. Nemcsak a Rossz, de a Túlzott Jó is elveszi méltó büntetését. A embernek néha keménynek kell magát mutatnia, hogy lássák benne az erőt.. ." Ez utóbbi nagyon érdekes eset leszűrt lanulsága volt. Komoly, az osztályra erős befolyást gyakorló dolgozatot kellett írniok. Az egyik fiúnak abból a tárgyból 2 és 3 között ingadozott az érdemjegye. Hogy barátján segítsen, az életrajzíró átadta neki jeles dolgozatának piszkozatát. Az lemásolta gondolkodás nélkül. Világos volt, hogy nem az ő munkája volt. Aki kapta a dolgozatot, félévben megbukott, aki adta: jeles helyett jót kapott. így ír egyikük: „A nagy negyedikes lanyhulás után kellemetlenül erős iramban vágattak bele a tanár urak. Liviusból mindenki legalább egyszer beszekundázott, még az osztályelső is, ami irtózatos megrökönyödést keltett. A Liviushoz való első „puskát" mindenki megvette. De csak az elsőt. Igen hamar rájöttünk, hogy ha nem kínozzuk magunkat halálra, akkor is nagyszerűen fog menni, csak feltétlenül rá kell térnünk a becsületes munkára, és annak jegyében menni előre. Már kezdett megjönni az eszem! Tanulni kezdtem igazán, és az első sikerek után az egész ellenséges tanári kar segítőmmmé, jóakarómmá vált most már az én szememben is." Egy másik: „Az év jól is indult. Valami miatt azonban X tanár megharagudott rám, én pedig hiába kerestem, nem találtam meg a módját annak, hogy újból szeressen. Azt képzeltem, hogy „pikkel" rám a tanárom, és ettől a gondolattól nagyon sokáig nem tudtam megszabadulni. Nem az fájt, hogy rossz lesz a bizonyítványom, hanem az, hogy én szeretni akartam a tanáromat, s ez nem volt lehetséges. Tanárom elzárkózott előlem, de nem úgy, ahogy gondoltam, mert