Katolikus gimnázium, Miskolc, 1938

9 egy év előtt, hanem a pajtásokkal szaladgál. Bár az egyes órák még mindig kicsalják szemeiből a keserű könnyeket, már nem azokat a régi elbujdosást ígérő szavakat mondja, most már újakat mond: „Itt tanulni kell! így az első hosszú nadrágot nem mint gimnazista, hanem mint suszterinas fogom felvenni!" Most már nem várja a vigasztaló szavakat édesanyjától, most már ő maga ösztökéli magát a kitartó munkára. Bár a nagy és okos negyedikesek csalják a kis másodikost is futballozni, de ő inkább tanul és hazudik a nagyoknak: „Nem mehetek, nincs itthon senki, vigyázni kell a házra" —- tanulni is akar, viszont mások előtt sem akar „magolónak" látszani." Itt a nevelő már megkeményíti kissé a szívét akivel szemben kell, de ki is tárja, ahol szüksége van rá. Látszólag nem mér egyenlő mértékkel és hamar kiszalad a diák száján az „igazságtalanság" szó, mert hiszen elfogult magával szemben mindegyik. Az osztálytársadalom is tovább fejlődik. A haladni akarók, a „stréberek" összetartanak, a renitensek, a lázongók szintén. Akadnak már bujtogatok is, és ugyancsak ébernek kell lennie a nevelői szemnek, hogy a rossz útra lázítókat elszigetelje, jó irányba terelje, és ha kell, ha ártanak és javulást nem mutatnak, eltávolítsa őket. Hála, az emberi jóságban való hit erősíti már a kis Szent Alajos diákok szívét itt a második osztályban. Azokat, akik a társadalom szegényebb osztályából kerülnek ki, de tehetségük, szorgalmuk, viselkedésük biztató, a Szent Alajos diákszövetségben kapnak anyagi és erkölcsi támogatást. Az étkezésük emberszerető családok asztalainál a hét napjai szerint változik. Erről egy kis diák így ír: „Nem igaz, hogy nem iók az emberek, csak sok a gondjuk, bajuk és idegesek. Aki nem volt még sorkosztos, az nem tudja, mennyi jóság van a földön. Ha hazamegyek karácsonyra, húsvétra, édesanyám a legjobbat adja az asztalra, ami szegénységétől telik. Itt a városban én naponta a legjobbat kapom, mert minden család értem aggódik, nekem főz jót minden nap. Ezt a jóságot nem lehet soha meghálálni, csak nagyon szeretni kell érte a jó Istent, és imádkozni azokért, akik ilyen jók a szegényhez." Ezek a kis Szent Alajos-diákok már korán munkába állnak: tanítanak. A kis másodikos már oktatgatja iskolatársát, és megszerzi vele a szükséges tanszerekre valót, ezt a munkát folytatja egész gimnáziumi élete alatt, és így kifejlődik a vágy főleg papi, tanítói és tanári hivatás iránt. A harmadik osztályba átlag 50 tanuló iratkozott be, és többen idegenből is jöttek. A második osztályban megindult felszabadultság természetesen fokozódik ebben az osztályban és minthogy a kamaszodás fo-