Katolikus gimnázium, Miskolc, 1937

tara, ott szenvedte át a legnagyobb megpróbáltatások kínszenvedéseit. Meg kellett érnie, hogy az a büszke, szép magyar város oláh bitorlók diadalordításától visszhangzott, meg kellett látnia testvéröccsének, Vucskits Ottó honvédszázadosnak vértanúhalálát és meg kellett érnie, hogy gondtalan életet biztosító vagyonának elvesztése miatt 7 tagú családjával a legnagyobb nélkülözés, a nyomor küszöbére jutott. Amikor pedig végre még meghagyott kis hazánk területére léphetett, akkor itt nagyon kicsi volt a trianoni kenyér, vékony szelet jutott belőle a tanárnak. Mégsem csüggedett el, hanem új hittel, új reménnyel fogott hozzá családja és nemzete jobb jövendőjének építéséhez. Az 1919—20. tanévben a szegedi áll. leánygimnáziumban folytatta tanári működését, 1920—1925-ig pedig az egri áll. főreáliskolában tanított. Kiválóságáról már akkor sokat hallottunk. Egyik főigazgatónk mondotta róla, hogy nem tud betelni azzal a gyönyörűséggel, amiben az ő óráin része van. Azt is tudtuk, hogy az iskolán kívül sem volt olyan nemes munka, melyet a legszívesebb és leghathatósabb támogatással ne segített volna. Jöttét tehát megelőzte híre, és amikor 1925 nyarán személyesen is megérkezett közénk, igazgatói állásának díszét a maga nagy értékeivel még sokkal ragyogóbbá tette. 1925-től 1937-ig volt a miskolci kir. kat. gimnázium igazgatója. Ez csak vázlatos rajza eddig megjárt életútjának. Harmincötévi munkásság a nemzetnevelés szolgálatában akkor is tiszteletreméltó, ha az utat közönséges, szürke ember járta meg. Ha pedig valaki úgy kezdte, folytatta és olyan eredménnyel fejezte be, mint A

Tueskit,s Jenő, akkor a legnagyobb dicséret sem hízelgés, hanem puszta igazságkeresés és természetes kötelesség. Mint pedagógus a legjobbjaink közül való. Egyénisége lenyűgöző hatással volt tanítványaira. Szinte igézetbe estek, amikor előadásait hallgatták. Művészete három biztos alapon nyugodott: bámulatos mélységű és sokoldalú tudásán, páratlan nagyságú kötelességteljesítésén és mindenekfelett egészen önfeláldozó gyermekszeretetén. Ennek a sokrétegű embernek csodálatos érdeklődése szinte az összes tudományok óceán-mezőit bejárta, s mint a méh a virágokról a mézet, egyre gyűjtötte a sok-sok ismeretkincset. Ha a nappalát lefoglalták egyéb dolgai, aminthogy a legtöbbször lefoglalták, akkor éjjelente kereste fel kedves könyveit és hajnalonként is csak kedveseinek aggódó kérése tudta azoktól elvonni és rövid pihenésre kényszeríteni. Amit pedig egyszer szinte kápráztató memóriájának kaptárjába összegyűjtött, azt biztosan tartotta meg és szíves örömmel osztotta meg bárkivel. Kötelesség-teljesítése, a tanulók szeretetéből fakadt önfeláldozó munkája is alig látott ás hallott