Katolikus gimnázium, Miskolc, 1937

tara, ott szenvedte át a legnagyobb megpróbáltatások kínszenve­déseit. Meg kellett érnie, hogy az a büszke, szép magyar város oláh bitorlók diadalordításától visszhangzott, meg kellett látnia testvéröccsének, Vucskits Ottó honvédszázadosnak vértanúhalá­lát és meg kellett érnie, hogy gondtalan életet biztosító vagyoná­nak elvesztése miatt 7 tagú családjával a legnagyobb nélkülözés, a nyomor küszöbére jutott. Amikor pedig végre még meghagyott kis hazánk területére léphetett, akkor itt nagyon kicsi volt a tria­noni kenyér, vékony szelet jutott belőle a tanárnak. Mégsem csüg­gedett el, hanem új hittel, új reménnyel fogott hozzá családja és nemzete jobb jövendőjének építéséhez. Az 1919—20. tanévben a szegedi áll. leánygimnáziumban folytatta tanári működését, 1920—1925-ig pedig az egri áll. főreáliskolában tanított. Kiváló­ságáról már akkor sokat hallottunk. Egyik főigazgatónk mondot­ta róla, hogy nem tud betelni azzal a gyönyörűséggel, amiben az ő óráin része van. Azt is tudtuk, hogy az iskolán kívül sem volt olyan nemes munka, melyet a legszívesebb és leghathatósabb tá­mogatással ne segített volna. Jöttét tehát megelőzte híre, és ami­kor 1925 nyarán személyesen is megérkezett közénk, igazgatói ál­lásának díszét a maga nagy értékeivel még sokkal ragyogóbbá tette. 1925-től 1937-ig volt a miskolci kir. kat. gimnázium igazga­tója. Ez csak vázlatos rajza eddig megjárt életútjának. Harminc­ötévi munkásság a nemzetnevelés szolgálatában akkor is tisztelet­reméltó, ha az utat közönséges, szürke ember járta meg. Ha pedig valaki úgy kezdte, folytatta és olyan eredménnyel fejezte be, mint A Tueskit,s Jenő, akkor a legnagyobb dicséret sem hízelgés, hanem puszta igazságkeresés és természetes kötelesség. Mint pedagógus a legjobbjaink közül való. Egyénisége lenyűgöző hatással volt ta­nítványaira. Szinte igézetbe estek, amikor előadásait hallgatták. Művészete három biztos alapon nyugodott: bámulatos mélységű és sokoldalú tudásán, páratlan nagyságú kötelességteljesítésén és mindenekfelett egészen önfeláldozó gyermekszeretetén. Ennek a sokrétegű embernek csodálatos érdeklődése szinte az összes tudo­mányok óceán-mezőit bejárta, s mint a méh a virágokról a mézet, egyre gyűjtötte a sok-sok ismeretkincset. Ha a nappalát lefoglal­ták egyéb dolgai, aminthogy a legtöbbször lefoglalták, akkor éjje­lente kereste fel kedves könyveit és hajnalonként is csak kedve­seinek aggódó kérése tudta azoktól elvonni és rövid pihenésre kényszeríteni. Amit pedig egyszer szinte kápráztató memóriájá­nak kaptárjába összegyűjtött, azt biztosan tartotta meg és szíves örömmel osztotta meg bárkivel. Kötelesség-teljesítése, a tanulók szeretetéből fakadt önfeláldozó munkája is alig látott ás hallott

Next

/
Thumbnails
Contents