Katolikus gimnázium, Miskolc, 1936

nyílásának, mindenben valami csudálatos szépségű muzsikáját látni, hallani, fogni, ízleni, tapintani a fölséges Úristennek: fiiúk! legények!, kollégák!, ez a klasszikus vágású jellem, aki úgy növekedett, mint az örök igaz ember: Multa túlit, fecitque puer, sudavit et alsit. Aztán azt, amit így állandó munkával, vérrel és verejtékkel szerzett, megfogott, magáévá tett, az igenis átalakult benne valami játszi gyönyörűséggé. Sok komolyság, sok munka szülte benne az életnek ezt a biztos derűjét, amely gyönyörű családi életet teremtett a számára: életepárját jól tudta megválasztani, mert nem imbolygó hangulat, de biztos és kimunkált derű vezették a szerelemben; családapasága szépséges bölcseség: aranyos középút a rideg, a pogány patria potestas és a gyermekeivel való modern pajtáskodás között; az egész család levegőjébe átáradtak az egyszerű, igénytelen, de mélyen járó munkáserények: mindenki dolgozik, mindenki a természetbe siet bensőséges felfrissülésért, mindenki szilárd célkitűzéssel dolgozik, mindenki okosan és rendezetten szeret. Ilyen boldog, munkás, bensőséges, egyszerű, ép családi együttesből fakadtak azok az erényei, melyek rááradtak tanítványaira, tanártársaira, barátaira és mindazokra, akikkel érintkezett. Szolgálni akart ügyet, szolgálni személyeket, szolgálni akarta mindenekfölött az Istent, akiben gyermekded bizalommal bízott és örült, ha bármit cselekedhetett a dicsőségére; különösen karénekkel szerette dicsőíteni a Teremtőt, s fáradhatatlannak mutatkozott a karének szervezésében, csiszolásában, művelésében. Szolgálni akarta a hazát, melynek keserű sorsa az ő páratlanul szépen derűs kedélyére fellegeket hajtott. Ilyenkor meglepte őt a melancholia: félt, hogy nem minden „jó", ami „modern" és nem minden „modern", ami „jó". Félt a társadalom törtető rohanásától, az igények nagyranövekedésétől, a puritán nemzetszolgálat eszményeinek ködbeborulásától, az engedelmeskednitudás megtorpanásától, a történelmi fejlődés vonalának hirtelen megszakadásától. Történelmi tudásából fakadt mély életbölcsessége tacitusos időket sejtett világszerte, apokaliptikus napok közeledtét érezte, s ilyenkor, mint mindnyájan, ő is megremegett. De azért megmaradt bölcsnek, derűsnek, iskolájába sokszor bejárónak, köztünk dologtevőnek. Pompás irodai gyakorlata sokszor és teljes aktivitással segített a temérdek adminisztrációban, amiért külön kézszorítással hálálkodik neki e sorok írója, aki mindnyájunk nevében kívánja Neki, hogy lénye, nyugalma, böl6