Katolikus gimnázium, Miskolc, 1935

lyik, mmtöl távolabbi jövőre. Isteni ünnep tehát a számára,, amikör a gyermekkor naiv világszemléletének összedőlte után megérkezik a kriticizmus korába és fölfedezi a nevelő-pózokat áttörő „fenséges" ős-állatot a nevelőiben. Ezt az idézőjelbe tett „fenséges"-t egy diákom leveléből veszem, aki ezt írja: .,Kedves tanár úr, nem is hiszi el, micsoda gyönyörű bogárgyűjteményem van nekem, pedig az igazi bogárgyűjtésből majdnem megbuktam. Mikor X. tanár úr annak idején jól megmagyarázta, hogy kell a bogarakat megfogni, spirituszba tenni, kipreparálni és gombostűvégre szúrni, azt mondottam magamban, hogy ez meglehetős undorító foglalkozás. Szántam a bogarakat, mert valami szádista foglalkozásnak tartottam, hogy az egész osztály kilódul cserebogarat, cinéért, szarvasbogarat vadászni, amelyek, akármilyen kártékonyak legyenek is, mégis csak az Isten remeikei. Győzködtem és háborogtam egy darabig a gondolatom fonáksága miatt s majdnem megbuktam állatvédő hajlandóságaim miatt éppen az áJlattanból. De nemsokára szörnyülködve jöttem rá, hogy nekem is megvan a gyönyörű bogárgyűjteményem. Szenvedélylyel vadásztam és ma is vadászok arra, aki jobbnak mondja magát, vagy követeli tőlem, hogy jobb legyek én is. Ezeket a csodabogarakat éjjel-nappal figyelem és alig várom, hogy hazugságon kapjam őket. Hogy hazudnak ezek a csudabogarak, tanár úr, kérem! Hogy fordul a szemük az égnek, hogy a következő pillanatban egy leányka bokáján akadjon meg! Hogy rezeg a hangjuk minden szépről és jóról, az Isten világáról, hogy a következő másodpercben a gúny, a gyengédtelenség, a kegyetlenség szolgálatában harsogjon! Hogy csöpög a kenetesség az újjaikról, hogy a következő pillanatban már piszokba és szemétbe vájkáljon. Nem, kedves tanár ur: az én csudabogaraimat én is beletettem a spirituszba, én is átszúrtam őket gombostűvel, én is beletettem őket a gyűjteménybe. A skatulya tetejét lezártam s valahányszor szórakozni akarok, a skatulya üvegjén át nézem az embert, az én gombostűimmel átszúrt, bespirituzott „fenséges" ősállatolt. Tanár úr talán nincs még a gyűjteményben, még szabad. De engedje meg, hogy annak a fiatal reményemnek adjak kifejezést, hogy nemsokára ön is rákerül a gombostűre!" ...Szomorú levél és mégis tele van biztató magkezdeményekkel, mert benne a póztól megypidorodott fiatal lélek egyet lép az igazság felé. Lépése még zavaros. Érzése még keserű. A vége szinte kegyetlen. És mégis azt kell mondanunk ennek a fiatalnak: „Jerünk, barátom, menjünk együtt: a keserűség és zavarosság útjáról marsoljunk 7