Katolikus gimnázium, Miskolc, 1935

A nevelő kettős én-je. Nagy kanyargók, cakkos vargabetűk után megérkeztünk hát ahhoz az egyetlen nevelő életigazsághoz, hogy minden nevelőnek először és mindernekelött a gőg és lázadás szellemével kell önmagában leszámolnia, hogy olyan erők sugározzanak belőle, melyek lefegyverzik a nevelendők lázadásait és forradalmait. Az ember csak akkor hódol meg szívből embertársa előtt, ha érzi, hogy a nevelője egy magasabbrendű én belső alapvetéséhez és organizálásához már komolyan hozzáfogott. Ezt tudni nem lehet, de érezni, sejteni igen. Tudni azért nem lehet, mert a tudás alapjában véve matematikai, rideg, egyoldalú funkció és nem arra való, hogy az imponderábilékat fogja meg. Már pedig legnagyobb imponderábile az, ha az ember gőgjét leszereli és magasabb rendű énjét szervezni kezdi. Tudni ezt azért sem lehet, mert minden tudás gyökere szerint a legnagyobb ellentéte annak az egyszerű, gyermekded, gőgtelen életvalóságnak, mely akkor zsendül az emberben, ha „szívének a szemei" megnyíltak, amiért az egyház annyiszor és olyan buzgón imádkozik. — Érezni azért lehet, mert az érzés gyökere szerint totalitások megfogására rendelt rezonáló nagyhatalom. Gyermekeink tudásban igazán gyarlók és kezdetlegesek a nevelőikhez képest. De érzéseik és sejtéseik frissek, elevenek és minden átütő erejük megvan arra, hogy velük és általuk tökéletesen megismerjenek bennünket magasabbrendű én-állapotunk szempontjából. A régi nevelőművészetnek éppen az a legnagyobb gyarlósága, hogy a szeretet ezer pózával akarta helyettesíteni magát a szeretetet. Azt vélte, hogy a gyermeknek nincs elegendő tudása és emberismerete ahhoz, hogy leleplezze pózainkat és farizeuskodásainkat. Hát valóban, dialektikus tudása nincs erre elegendő. De nincs az a dialektikus tudás, amely pózt és farizeusságot leleplezhessen. Mikor látszólag a tudás leplezi le az ember belső énjének féltveőrzött titkait, akkor az érzés, a sejtés már régen leleplezte őket s a dialektikus tudás csak elmebéli hinta-palintával — milyen csalafinta ez a hinta! — kullog a megértés, a sejtés már régen végrehajtott, de szavakba alig foglalható leleplezései u':án. Az új nevelőművészet alapos meggyőződése tehát az, hogy nem lehet kettős énem: egyik a- póz szolgálatában álló, a másik pedig gyökeres ős-állat. Nem lehet kettős énem: mert az ős-állat, amíg gyökeresen el nem számolok vele, minduntalan áttör a pózon. A nevelendőnek azonban egyetlen kategorikus életcélja van (ezt is zseniálisan ismerte föl a modern nevelőművészet): elodázni a döntést abban a nagy harcban, mely őbenne az ősállat és az angyal között fo6