Katolikus gimnázium, Miskolc, 1935

melés", „iparosodás", „autarkiák" jelszavaikon annyiszor rnegcsalódottak a fixesekre, mint Mekkára tekintenek s a matúra az a Kaába, mely a Szentkelet paradicsomába vezérli őket. Valahogy úgy érzik, hogy a szelekciós szándékok csupa tüzeskardos angyalsereg, mely el akarja őket űzni ebből a paradicsomból. Ezért — ezt nem egyszer tapasztaltuk — keserű hangok hallatszanak a legbelsőkben. Mi itt a teendő ? A szemszöget oda kell irányítani arra, ahol még reménységei vannak az életnek, a leleménynek, az invenciónak és a vállalkozásnak. Ez pedig valóban az ipari, a gazdasági, a kereskedelmi, az idegenforgalmi teremtő munka. Megtettük ezt is. Tudjuk, semmi baj nem származnék belőle, ha sok érettségizettünk a matúra után valóban a leleményes invenció, a vállalkozás új munkaterületére léphetne. De elég-e erre a mi erőnk? A gimnázium alapjában véve esztétikai és tudós-jellegű kultúra emlőin nevel, s a „gyakorlati" érzékű növendékek hajlamait is valamennyire szublimálja, mikor költők, írók, gondolkodók, természettudósok és rendszerezők szűrőin szűri át egész valójukat. Nehéz sor: a magyar élet sok-sok művelt, pallérozott fábert követelne, fürge vállalkozást sürgetne, de próféták, tudósok és gondolkodók szűrőin át igen nehéz vállalkozás ezt a nemes bort kiszűrni. Pedig elemi szükség, hogy ez a nemes bor kiszűrődjék, mert lőrénk éppen elegendő. Megtettünk azért mindent, hogy földrajzban természetrajzban, számtanban, ahol csak lehetett, kiaknázzuk a gyakorlati vonatkozásokat. Magunk is iparkodtunk gyakorlati beállítottságra, pótolván így azokat a hiányokat, melyeket egyoldalú készültségünk többékevésbbé megvont tőlünk. Iparkodtunk beszélgetni, tanulni és tájékozódni a gazdasági és termelő élet egész tömkelegében, forgattuk a statisztikákat, hogy lássunk és irányíthassunk. Bejáró tanulóinkra külön nagy gondunk volt. Számuk 250 körül lévén, kisebb iskola telnék ki belőlük. Szánni lehet azt a sereget, nemcsak azért, mert a korai fölkelés, az utazás, a késő ebéd, a téli naprövidség kimondhatatlan nehézségek elé állítja őket, hanem azért is, mert a felügyeletlen utazgatás, a minden iskolából való összezsúfolódás állandó veszedelem az erkölcseikre. Sem a vasút, sem az igazgatók összeműködése nem tud olyan megoldást találni, amely rendet és békességet teremthetne ebben a szomorú hadseregben, amely gyermek- és ifjúkorát messze felülmúló erőfeszítéssel iparkodik eredményekre. Amit lehetett, itt is megtettünk. A szülőket év elején közös 49