Katolikus gimnázium, Miskolc, 1935

lomba vonult Sziklai Mihály altisztünk. Adja Isten, hogy beteg szívének javára legyen a jól megérdemelt pihenés. A testület sokat dolgozott, sokat helyettesitett. A betegek óráit becsülettel ellátta. Szilágyi megérkeztéig a fölemelt számú festnevelőórákat is ő látta el. Ápolta a békés szellemet, összetartotta a hivatástudat s mozgékonnyá tette legnagyobb részét a felénk is áramló pedagógiai új szellem. Megbeszélte sürün az „eseteket.": fiúk dolgait, problémáit, a sok újságot, mely az iskolareformok keretében bontakozik. A „tanári szellem" inkább befelé, mint kifelé él és valóban az az áldásos, ha ez alapjában úgy van. Kifelé csak az vitte, hogy a mai élet zuhogó problémái, társadalmiak és gazdaságiak a fiuk életküzdelmei révén egyre közelebb kerülnek hozzá. Ugy vettük észre, hogy a tanyanyag öncélúsága nem korlátozza már nevelő horizontjait és alakulni kezd abban az irányban, hogy perspektívás legyen a tanári közszellem, életlátó a tanári világfelfogás. A miskolci előadások és népszerűsítő, vagy ünneplő fellépések áradatából, a társadalmi „szereplés"-bői is bőven kivette a részét a testület. Előadtak, írtak, szerkesztettek, gyűléseztek, rendeztek, propagáltak, felléptek, dolgoztak, fizettek ingyenkedtek és napszámoskodtak a „kultúra" érdekében a maguk egyszerű szerénységével majdnem valamennyien, hivalkodás nélkül, példát adva a magyar közélet nagylúdmájúságában (Fáy András) az egyszerű, közvetlen tartalmasságra. Az egyesületesdit, a magyar életnek ezt a szórólencseségét nem mindig szerették s talán ebben az organizáció kategorikus imperativusa ellen nem egyszer vétettek is. De vétkük is elvi alatpon történt: azéírt, mert a „széjjelegyesülés" tragikumát nem egyszer fejükön történtnek érezték és ezért túlzottak voltak az óvatosságban. Befelé élésük, melyet a mindenáron kifeléélők nem egyszer érthetetlen vonakodásnak, félreállásnak hajlandók minősíteni, így inkább bizonyos angolos splendid isolation-nak bizonyult. A kultúra legtartalmasabbjai éppen szerénységük és közéleti vokstalanságuk miatt szorították magukat vissza a legbensőbb elefántcsonttoronyba. Ebből bizonyára kára volt a lassan nemesedő közéletnek, de a kár befelé robbanva használt legszűkebb és legközvetlenebb tennivalójuknak: az iskola elbensőülésének. ügymenet. Az iskolaév tehát a szept. 9-iki Veni Sancte-val indult. Az igazgató évnyitó beszédében a Szentlélekúristen erejére bízta az egész évi munkát, mert nélküle nem tehetünk semmit. Testvéri egységbeolvadás legyen szülő-, tanár-, tanítvány-országban, 46