Katolikus gimnázium, Miskolc, 1935

mérlegelés nélkül adagolja a tehercipelő vállára a terheket. Soha nem mondhatja, hogy ezt meg azt cipelned muszáj, majd csak cipeled valahogyan a cipelendöket, vagy úgy teszel legalább, mintha cipelnéd s az nekem elég. Az erkölcsös nevelő tehát teljes tudatatában van szerepének. Mi is a missziója? Az. hogy éppen az összeműködés révén eltüntesse a közös munka súlyát, izzadságát és kényszerűségét. A munka így is megmarad munkának. Mint az a játék, melyet hosszú-hosszú órákon át folytat a játszó, végül mégis csak kimerít, éppen úgy a közös munka is kereszthordozás. De valamint a játék heve, hangulata, élanja és kezdeményező, feladatmegoldó mozzanatai elmossák a fáradság érzetét, folytonos szellemi antitokszin termeléssel lendületet és jókedvet biztosítanak a játékfolyamat alatt: éppen így az összedolgozás elveszi a robot- és kényszermunka csigázó mozzanatait. A pedagógus tehát az a bűvész, aki ért hozzá, hogyan tüntesse el a közös munka csigázó elemeit. Művészete az, hogy teremt: megteremti a közös öszszedolgozás késztö, sarkaló hangulatait. Művészete az, hogy a munkafolyamatot szerencsés kézzel és ihlettel osztja szakaszokra. Művészete az, hogy ismeri a holtpontok fizikáját és filozófiáját s ha holtpontokat lát meg, egy kézlendülettel, érintéssel átsegít a holtpontokon. Művészete az, hogy a munkaszakaszok tempóját úgy irányítja, hogy a munkalendületek bizonyos automatizmussal működjenek ott, ahol erre az automatizmusra szűkség van. Művészete az, hogy különbséget tud tenni mechanizmus és automatizmus között: amaz mindig egy alantas cél, a külső siker jegyében folyó opportunus vállalkozás, emez biológiai éleitföltétel és arravaló, hogy — mint az automatikussá váló járás, látás, hallás, érzékelés minden tudománya mutatja — valahová menjünk, valamerre halljunk, lássunk, valami irányban tapogassunk, valami messzebb és magasabb cél érdekében haladjunk. Teszi pedig mindezt a nevelő éppen az erkölcsi nevelés érdekében. A munkát kereszt helyett édességgé alakítja abban a korban, mikor a válandó ember még nem bírja a töívises, szöges, vérző keresztek hordozását. A nevelő tehát az életszakasz aszkézisének a nyelvén ért: rendszeres hordozást kíván, rendszeres hordozásra szoktat, rendszeres munkára ébreszt erőket, rendszeres és folytonos kereszthordozásra nevel, hogy a növendéke annakidején a véres és szöges kereszteket is nyugton hordozhassa. Itt a rendszeres hordozáson, a remidszeres munkán, a rendszeres és folytonos dologte{vésen van a súly. Ne mondja senki, hogy a fiatal33 I