Katolikus gimnázium, Miskolc, 1935

dod, milyen hosszú és zegzugos útja van annak, amíg egyetlen igazságot belédolgoztál a véredbe, úgy, hogy csakugyan mély hatóerővé változzék benned. Ezért igazságos és türelmes vagy a forrongó aktívitásuakkal szemben. Már pedig az ifjúság forrongó és mindenekfölött aktív. Rányitsz tehát arra az életigazságra, hogy ők a maguk organizálatlan, még csak kezdeményszerű erkölcsi életüket élve, nincsenek abban a helyzetben, hogy maradék nélkül valósítsanak meg elvont eszményeket. Rányitsz arra, hogy burjánzó aktivitásukat egy nem szertefolyó, hanem egészen koncentrált, egészen valóvá sűrűsödött eszmény fogja össze egyre szorosabbra. És rányitsz arra is, hogy ez az eszmény éppen te vagy, apa, anya, nevelő, aki közelségednél fogva ott élsz közöttük. Te vagy a part, te vagy a szikla, te vagy a kőszál, melyet hullámzó aktivitásuk állandóan körülnyaldos. Minden nyaldosásuk, minden véledérintkezésük egy-egy szellemi csók: mikor rád tapadnak, rád buknak, rád csapnak — nem szabad fölszisszenned és átkozódnod még az ütéstől sem! — azt a bibliai mondást hangoztatják feléd: Effeta, nyilatkozzál meg. Tudnod kell, hogy zajló aktivitásuk igenis célszerű, roppant, de öntudatlan leleményességgel feléd rohanó kérdésáradat arról, hogy van-e hát eszmény; arról, hogy te vagy-e az, aki megígértettél, vagy mást várjunk-e? Igen, igen. Te inkább nyugalom vagy, ők a cselekvés. Te inkább vagy törhetetlen, ők a törékenyek. Te inkább látó vagy, ők a többékevésbbé vaksiak és buksiak. Te inkább értő vagy, ők az értetlenek és éretlenek. Jaj neked, ha inogsz, ha idegeskedel, ha bosszankodol, ha kapkodsz, ha szájalsz, ha fenyegetsz, ha büntetést ígérgetsz, ha hadonászol: a madárijesztő nem lehet eszmény. S te abban a pillanatban, mikor meginogtál, át is alakulhatsz — madárijesztővé. Az eszmény és aktív folyamat. Azaz még nem egészen. Meg kell értened azt is, hogy az eszmény, melyről itt irtunk és beszéltünk, nem hegyorom, nem Tátra, nem az emberi gyarlóságok minden nyomát eltüntető jégcsap-képlet. Meleg, emberi, gyarlóságoktól éppen nem mentes erő-organizmus. Az Isten valóban irgalmas hozzánk: tudja, hogy botlásaink és gyarlóságaink együtthatói embermivoltunknak. Az ifjúság mélységes aktivitásánál fogva annak az eszménynek hódol meg, akiben szintén forr ez az aktívizmus. Farizeus az, aki azt gondolja, hogy apró szeplőit és gyarlóságait, embermi voltunknak ezeket az annyira jellemző remegéseit el kell kendőznie, el kell takarnia, el kell titkolnia. Be csudálatosan 13