Katolikus gimnázium, Miskolc, 1935

ismerete van s ezeket az ismereteket gyorsan, biztosan, célszerűen tudja gyakorlattá átváltoztatni. Bölcs az, aki a lélek élettörvónyeiben járatos, aki a múltból eredezteti a jelent, jelenből a jövőt, aki hálónak nézi az emberiséget, melybe személyek vannak belészőve s egymás nélkül sem üdvösség, sem kárhozat nem lehet a sorsunk. Bölcs az, aki ezt a miult és jövő ágaira ráfeszített emberhálót sűrű szálakkal tudja belékapcsolni valami örökkévalóba. Éppen azért bölcs, mert túlhaladt az okoson: megtanult tűrni, várni, remélni, irányítani, mosolyogni. Okosság visszaütni, aki engem bánt, mert egy fizikai erő újraérvényesülését csak az erő lekötésével akadályozhatom meg. De böfcseség-e ez ? Nem, mert a bölcseség egy más élettörvényre: tanított meg, a lélekére; ez pedig így szól: durvaság és erőszak soha meg nem gyógyítható mással, mint szelídséggel: egyetlen gyökeres orvosság a szelídség azért, mert egyenesen meghökkenti és leszereli azokat az izomfes-zültségeket, melyeik fölajzzák a testinek támadó energiáit a maximumra.. Ám a végletekig feszült izomerő magától, vagyis az akarat teljes kikapcsolásával üt, vág, szúr, rúg: magától elsül. Fenyegető izomfeszűltség viszontfészültségét indukál. Aki hát gyógyítani akart, ezt a feszültséget kell leszerelnie. A szelídség éppen ezt szereli le. A Bölcseség életigazságai ott sejlettek már a pogány bölcsekben is. De egyetemes meggyőződéssé csak maga a bölcseség kútfeje, a Lélek érlelte őket bennünk. A Lélek ismeri gyökeresen az okcs embernek minden nyomorúságát: azért könyörgünk hozzá, hogy szálljon le közénk és bocsássa belénk mennyei világosságának egy sugarát; mert szegények vagyunk, lélekben rendszerint annál szegényebbek, mentől jobban mosolyog reánk a jómód; mert a Lélek valóban atyja a szegényeknek, aki kész bennünk ajándékaival elhalmozni, mint az atya a gyermekeit; mert sötét a szívünk, rendszerint annál sötétebb, mentől élesebbek és vizslábbak a testünk szemei; mert elborultak és szomorúak vagyunk, rendszerint annál szomorúbbak, mentől jobban hajrázzuk az apró örömöket és ezért van szükségünk gyökeres vígasztalásra; mert szörnyűségesen magunk vagyunk, annál magánosabbak, mentől jobban keressük a zajló sokaságot és így szükségünk van igazi vendégbarátságra; mert elepedettek vagyunk, annál jobban, mentől jobban habzsoljuk a mámor italait és ezért van szükségünk szomjúságcsillapításra; mert gyötör és csigáz bennünket a robot, a hajsza, annál inkább, minél jobban szerelmesei vagyunk és így szükségünk van nyugalomra; mert izzadunk és verejtékezimk a forrongásban, annál inkább, mentől inkább beléfekszünk a forró ak10